Ahogy a hajnal fénye lassan beszűrődött, gondolataim újra és újra visszakanyarodtak Nórához és Gergő Budaihoz. Azokra az évekre, amikor ösztönösen mindig őket választottam, amikor saját szükségleteim rendre a sor végére kerültek, mintha természetes lenne, hogy egy anya láthatatlan marad. Ugyanakkor Hunor Balogh alakja is ott volt bennem: az a fiatal, aki tanulás mellett dolgozik, aki alig rendelkezik valamivel, mégis habozás nélkül felajánlotta mindazt, amije van. Ez az ellentét élesen rajzolódott ki bennem.
A reggel már egyértelmű elhatározással ért. Nem hirtelen fellángolás volt, nem érzelmi kitörés, hanem megfontolt, végleges döntés, amelyben minden korábbi csalódás és felismerés helyet kapott.
Néhány nappal később magamhoz hívtam a családot. A nappaliban ülve kimondtam: megütöttem a főnyereményt. A levegő szinte megdermedt. Gergő Budai lépett be elsőként, feszült mozdulatokkal, mintha előre sejtene valamit. Nóra is megérkezett, és az arcán olyan mosoly jelent meg, amilyet évek óta nem láttam tőle.
Szinte egyszerre indultak a betanult mondatok. Bocsánatkérések, kifogások, magyarázatok követték egymást: hogy félreértettem őket, hogy túl nagy volt rajtuk a nyomás, hogy természetesen mindig számíthatok rájuk. Nem szakítottam félbe senkit. Csak figyeltem. Amikor elcsendesedtek, nyugodt hangon felidéztem azt az éjszakai telefonhívást, a letiltást, a hűvös elutasítást. Láttam, ahogy lesütik a szemüket.
Elmondtam, hogy a pénz nem radírozza ki a múltat. Nem bosszú vezérelt, hanem az a felismerés, hogy tudnom kellett, kik maradnak mellettem akkor is, amikor semmit sem tudok nyújtani. Ezután ismertettem a döntésemet: Hunor Balogh jelentős összeget kap, hogy tanulhasson terhek nélkül, és tiszta lappal indíthassa az életét. A fennmaradó rész egy alapítványhoz kerül, valamint arra, hogy saját öregkoromat méltósággal biztosíthassam.
Gergő Budai és Nóra sem lettek kizárva, de az ő részüket szigorú keretek közé szorítottam: tisztelet, valódi jelenlét, nem puszta érdek. Könnyek is voltak, düh is felszínre tört. Nóra végül felállt, és egy szó nélkül távozott, a feszültség pedig ott maradt velünk a szobában.