Három héttel az újév előtt hirtelen bekeményített a tél: a hőmérő higanyszála közel mínusz húszig süllyedt. Enikő Fazekas sietős léptekkel tartott hazafelé az iskolából, a friss hó finoman ropogott a fehér, szőrmével szegett csizmái alatt. Amikor a lakás ajtajához ért, megcsapta az orrát a sülő hús csábító illata, amitől azonnal megkordult a gyomra.
– Anya, éhes vagyok! – kiáltotta már az előszobából.
A konyhába lépve megpillantotta az asztalon álló, púposra töltött salátástálat. A friss uborka és a kapor illata bizsergette az orrát. Ösztönösen nyúlt volna a salátába szúrt kanálért.
– Az a vendégeknek készül – szólt rá az anyja, miközben a mosogatótól felé fordult.
– Miféle vendégeknek? – kérdezte Enikő, nagyot nyelve.
– Apád egyik barátja jön látogatóba. Már el is indult érte az állomásra.
– Á, értem… – húzta el a szót Enikő sokat sejtetően.
– Mit értesz te ezen? – nézett rá az anyja.
– Azt, hogy egész este a konyhában ülnek majd, régi történeteket mesélnek, én meg megint a kinyitható ágyon alszom, mert apa barátja elfoglalja a szobámat – sóhajtotta. – Sokat kell még várni rájuk? – kérdezte, és a plafonra emelte a tekintetét.
– Már úton vannak. A hűtőben van felvágott, csinálj magadnak egy szendvicset – javasolta az anyja.
– Kibírom – legyintett Enikő, majd bevonult a saját szobájába.
Épp farmerre és pólóra cserélte az iskolai ruháját, amikor becsapódott a bejárati ajtó, és az előszobából férfihangok szűrődtek be. Enikő az ajtóhoz lépett, és óvatosan kinézett.
– Kit látok! Hány év telt el… – hallatszott az anyja örömteli hangja.
Enikő már majdnem visszacsukta az ajtót, de a kíváncsisága győzött. Kilépett a folyosóra, és szemtől szembe találta magát a vendéggel.
– Tényleg a ti lányotok? Mennyi időt voltam távol? Hiszen kész menyasszony lett belőle! Le sem lehet róla venni a szemünket, gyönyörű – mosolygott a férfi. A pillantásától Enikőt elöntötte a forróság.
Amikor a szülei ismerősei jöttek, többnyire hasonló bókokat mondtak, aztán hamar megfeledkeztek róla. Ezek a szavak sosem hatottak rá így. Most viszont zavarba jött, és ezt maga sem értette.
A vendég lassan végigjárta a lakást, megnézte a bútorokat és a falon sorakozó fényképeket. Enikő figyelmesen szemlélte őt. Nem volt klasszikus értelemben jóképű: kerek arca barnás volt a nyári naptól, haja rövid, halántékán ősz szálakkal. A szeme körül apró ráncok futottak szét, olyanok, amilyenek a sokat mosolygó embereknél jelennek meg. A szeme szürke volt, mégsem rideg, inkább kifakult, mintha a nap szívta volna ki a színét.
– Ő a barátom, Mihály Kertész. Geológus – mutatta be büszkén az apja.
– Hát igen, hol van már a húsz évem… – jegyezte meg Mihály, Enikőre pillantva.
– Enikő végzős, orvosira készül. Na, irigykedsz? – nevetett az apja. – Neked már régen lehetne udvarlód neki.
– Tényleg még mindig egyedül vagy? – kérdezte az anyja.
– Mikor alapítsak családot? Egy-két hónapot vagyok itthon, aztán megint irány a terep. Ezt kevés nő viselné el – sóhajtott Mihály.
Enikő akaratlanul is összehasonlította őket. Az apja jóképűbb volt, Mihály viszont sokkal megnyerőbb.
– Gábor Király, mutasd meg a vendégnek a fürdőt, mi addig Enikővel megterítünk – mondta az anyja.
Máskor Enikő mindent megtett volna, hogy kibújjon a konyhai sürgés-forgás alól. Ezúttal azonban örömmel maradt. Mihály Kertész vendégeskedett náluk, és neki tetszett, ahogy magában újra meg újra kimondta ezt a különös nevet.
Vacsora közben Mihály mesélt az expedíciókról, a kövekről, az erdőkről. Időnként Enikőre nézett, és volt, hogy csak hozzá beszélt. Ezeknél a pillantásoknál a szíve hol megállni látszott, hol vad tempóra váltott. Alig fogta fel, miről szólnak a történetei.
– Meddig maradsz? – kérdezte az apja.
– Be kell mennem az igazgatóságra, leadni a költségvetést, megvárni a választ… Talán három-négy nap. Remélem, nem leszek terhére senkinek.
Később az apja és a vendég átmentek a nappaliba, Enikő pedig kelletlenül visszavonult a szobájába tanulni. A tankönyvek fölé hajolt ugyan, de inkább a beszélgetés foszlányaira figyelt.
– A Katya… vagyis Enikő szobájában alszol majd – hallotta az anyja hangját.
– Nem szükséges. Jó lesz nekem egy kinyitható ágy is a sarokban, akár a konyhában – felelte Mihály.
Enikő általában nem szerette, ha a vendégek miatt fel kellett áldoznia a megszokott rendet, most azonban egészen más érzések kavarogtak benne, és ahogy az ágy szélén ült, már előre sejtette, hogy ez az este csak a kezdet.