…aki minden mozdulatunkat ellenőrzi.
— Miféle ellenőrzésről beszél? — csattant fel Henrietta Katona. — Én csak odafigyelek rájuk, ennyi az egész!
— Az ön figyelme túl sok, fullasztó — válaszolta nyugodtan, de keményen Eszter Székely. — Nem hagyja, hogy Benedek Kertész valóban felnőtt férfiként éljen. És minket sem enged abban, hogy kiegyensúlyozott párkapcsolatot építsünk.
A vonal másik végén dermedt csend telepedett rájuk. Eszter tisztán hallotta az anyós erőteljes, zaklatott lélegzetét.
— Értem már… — szólalt meg végül Henrietta fagyos hangsúllyal. — Tehát választás elé állítasz. Vagy én, vagy te. Erről van szó?
— Nem én csinálom ezt — felelte Eszter. — Ön teszi újra és újra. Nap mint nap. „Benedek, gyere át hozzám, ne menjetek a hétvégére.” „Benedek, mond le a barátaidat, szükségem van rád.” „Benedek, miért mentek kettesben nyaralni, jöjjetek inkább velem.” Ön folyamatosan döntéskényszerbe hozza. Én csak egyenlő helyet kérek az életében.
— Egyenlő helyet? Hiszen én szültem!
— Én pedig a társa vagyok. És ha Benedek számára ez a két szerep nem lehet azonos súlyú, akkor nincs értelme a közös jövőről beszélnünk.
Eszter bontotta a hívást, mielőtt az anyós válaszolhatott volna. Tudta, mi következik: könnyek, vádaskodás, önsajnálat. Henrietta azonnal rohanni fog a fiához. A kérdés csak az volt: Benedek kiáll-e most végre?
A válasz nem aznap érkezett. Két nappal később, egy késő esti órán Benedek megjelent Bernadett Mezei lakásánál. Eszter a kukucskálón át pillantotta meg: kezében hatalmas rózsacsokor, idegesen toporgott az ajtó előtt.
— Szia — köszönt Eszter, amikor ajtót nyitott.
— Szia… beszélhetnénk egy kicsit?
Lesétáltak az udvarra, és leültek a játszótér melletti padra. A nap már lebukott, a tér üres volt, csak a hinták nyikordultak halkan a szélben.
— Sok mindent átgondoltam — kezdte Benedek. — Amit mondtál… rólunk… anyáról.
Eszter nem szólt közbe, hagyta, hogy folytassa.
— Rájöttem, hogy igazad van. Sokkal inkább, mint szeretném bevallani. Nem tudok nemet mondani neki. Soha nem tanultam meg határokat húzni. Azt hittem, természetes, hogy mindent teljesítek neki. Nem vettem észre, hogy közben minket teszlek tönkre.
Elhallgatott, a tenyerét nézte.
— Amikor közöltem vele, hogy nem költözünk össze, teljesen kiborult. Sírt, téged okolta, azt mondta, ellenem fordítasz. De… először az életemben nem futottam utána vigasztalni. Azt mondtam neki, hogy ez az én döntésem. Hogy szeretem, de külön életem van.
Eszter mellkasában óvatos remény ébredt.
— És hogyan fogadta?
— Először botrány lett belőle. Aztán egy napig teljes csend. Másnap felhívott… és azt mondta, beiratkozott egy olasz nyelvtanfolyamra. Mindig vágyott rá, csak sosem szánta rá magát.
Benedek Eszter felé fordult, megszorította a kezét.
— Eszti… sajnálom. Nem láttam, mennyit árt a bizonytalanságom. De nem akarlak elveszíteni. Te vagy a legfontosabb az életemben.
— És az édesanyád? — kérdezte halkan.
— Ő mindig az anyám marad. Segíteni fogok neki, figyelek rá. De nem a mi rovásunkra. Soha többé.
Benedek előhúzott a zsebéből egy apró dobozt.
— Ez micsoda? — kérdezte Eszter meglepetten.
— Nyisd ki.
A dobozban kulcsok csillantak meg.
— Ezek…?
— A jövőbeli otthonunk kulcsai. Kifizettem az első részletet egy telekre. Nem hatalmas, de jó környéken van. Felépítjük együtt?
Eszter a kulcsokra nézett, és könnyek lepték el a szemét — nem fájdalomból, hanem megkönnyebbülésből.
— Felépítjük — suttogta.
Benedek magához ölelte.
— Tudod, anya még mondott valamit. Azt mondta, felnőttem. És hogy neki is meg kell tanulnia magáért élni, nem csak értem.
— Bölcs gondolat — mosolygott Eszter. — Csak idő kellett hozzá.
— Nekem is — bólintott Benedek. — Köszönöm, hogy nem engedtél el. Hogy harcoltál értünk.
Összebújva ültek, nézték, ahogy besötétedik az ég. Rengeteg feladat állt még előttük — önmagukkal, egymással, az építkezéssel kapcsolatban. De a legnehezebb döntést már meghozták. Egymást választották.
— Induljunk haza? — kérdezte Benedek.
— Igen. Menjünk haza.
Kézen fogva sétáltak az autó felé. Eszter zsebében ott lapultak a kulcsok — nemcsak egy házhoz, hanem egy közös jövőhöz. Ahhoz az élethez, amelyet együtt, ketten, valódi családként fognak felépíteni.