Eszter már jó ideje felfigyelt egy különös összefüggésre. Valahányszor elvitte a gyerekeket egy cukrászdába vagy beültek valahová enni, másnap rendszerint nagyobb megrendelés érkezett az üzletébe. Máskor az a nagykereskedő hívta fel, akinek a jelentkezésére hetek óta várt. Előfordult az is, hogy egyszerűen a napi bevétel lett háromszor akkora, mint máskor.
Ha egy ünnep alkalmából bőkezűbben költött, hamarosan több rendelés futott be. Amikor bevásárolt a járásképtelen szomszédasszonynak, új vevő toppant be a boltba. Egyszer cirkuszjegyet vett a gyerekeknek, és a kiadott pénz néhány nap múlva háromszorosan tért vissza hozzá.
Amikor mindezt elmesélte a férjének, László csak elnézően elmosolyodott.
— Asszonyi babonaság — legyintett. — És különben is, Eszter, a pénzt félretenni kell, nem pedig kávézókban meg mindenféle szórakozásra elszórni.
Ő maga ugyan semmit sem takarított meg. Hol dolgozott, hol nem, folyton azt hangoztatta, hogy keresi az útját. Egyik hónapban autószereléssel próbálkozott, aztán valamilyen internetes pénzkereseti módszer lelkesítette, később hirtelen rájött, hogy neki a horgászat az igazi hivatása. Botokra, orsókra, csalikra és egyéb felszerelésekre mindig akadt pénz.
Arra viszont, hogy a gyerekeket elvigye valahová, soha.
A család egy hitelre vásárolt lakásban élt, de a kezdőrészletet Eszter fizette ki. Tulajdonképpen egyedül ő vitte a hátán az egész háztartást: volt egy apró háztartási boltja, amely nem hozott sokat, de megbízhatóan termelte a bevételt.
A boltot a legkisebb lánya, Lilla születése után nyitotta meg, amikor végleg belátta, hogy Lászlóra nemigen számíthat. A férfi gúnyosan csak „filléres kis boltocskának” nevezte a vállalkozását.
— Ez nem komoly dolog — ismételgette. — Majd ha én egyszer igazán beindulok, akkor meglátod, milyen életünk lesz.
Eszter tizenkét éve várta, hogy ez a nagy beindulás végre megtörténjen. Tizenkét éve hallgatta ugyanazokat az ígéreteket. Addig pedig László úgy bánt az ő keresetével, mintha a sajátja volna. Három gyerekük volt: a legidősebb, Márk, tizennégy éves, a legkisebb, Lilla pedig nemrég töltötte be a hetet.
Azon az estén Lilla szokatlanul izgatottan érkezett haza.
Az iskolából egyenesen berobogott, a kezében oklevelet szorongatva. Első helyezést ért el a rajzversenyen! A képe — egy ház fölé boruló szivárvány — már kint függött az iskola folyosóján.
— Anya, anya! — ugrándozott Lilla a konyhában, miközben boldogan lobogtatta a papírt. — A tanító néni azt mondta, igazi művész vagyok!
Eszter magához ölelte a kislányát, és abban a pillanatban elhatározta, hogy ezt nem lehet csak úgy elintézni. Meg kell ünnepelni rendesen. Hétvégén elviszi az egész családot egy cukrászdába, rendelnek süteményt, és leülnek ahhoz az ablak melletti asztalhoz, amelyet a gyerekek annyira szerettek.
Félre is tette rá a pénzt, borítékba csúsztatta, majd olyan helyre rejtette, ahová László soha nem nyúlt: a konyhaszekrénybe, a gabonafélék közé.
Csakhogy ezúttal a férje valamiért mégis a konyhában kezdett kutakodni. És megtalálta a borítékot.
— Ez meg mi? — lépett be nem sokkal később a nappaliba, a kezében lóbálva.
Eszter ujjai egy pillanat alatt jéghideggé váltak.
— Csak… szerettem volna elvinni a gyerekeket cukrászdába — mondta halkan. — Lilla oklevelet kapott. Gondoltam, megérdemli, hogy megünnepeljük.
— Cukrászdába? — László gúnyosan felnevetett. — És mégis minek szórnánk el erre a pénzt? Itthon már enni sem lehet?
— László, ez most ünnep lenne — próbált nyugodt maradni Eszter. — A gyerek készült, igyekezett, első lett…
— Ünnep… — morogta a férfi, és a borítékot egyszerű mozdulattal a zsebébe gyűrte. — Ugyan már.
— László! — csattant fel Eszter. — Azonnal add vissza! Ez az én pénzem!
— Új orsó kell a botomhoz — közölte a férje. — Amúgy is alig van itthon pénz, te meg ilyen értelmetlen mulatságokat találsz ki. Hagyjál már!
Eszter végül nem vitte el a gyerekeket cukrászdába.
Másnap azonban bement egy másik bankba, nyitott egy külön számlát, és attól kezdve a bevétel egy részét oda tette félre.
Amikor László horgászni utazott — és egyre gyakrabban tűnt el így, néha több napra is —, Eszter mégis elvitte a gyerekeket arra a rég megígért süteményre. Nem sokkal később a kis boltja váratlanul szép hasznot hozott. A furcsa egybeesés aztán még többször megismétlődött.
Egy napon Eszter végre összeszedte a bátorságát, és felkeresett egy ügyvédet. Tudni akarta, hogyan válhatna el úgy, hogy ne maradjon három gyerekkel fedél nélkül.
Az ügyvédnő figyelmesen végighallgatta Esztert, majd pontosító kérdést tett fel:
— A lakás első befizetése a saját pénzéből történt?
— Igen — bólintott Eszter.
— Erről megvannak az iratok?
— Mindent eltettem — felelte, és elővette a gondosan megőrzött papírokat.
A jogász átnézte őket, aztán halványan elmosolyodott.
— Ez nagyon kedvező. Sőt, kifejezetten jó kiindulópont.
Idővel Eszternek és a gyerekeknek külön kis szokásuk alakult ki. Amint László bejelentette, hogy horgászni megy, ők hárman felkerekedtek, és beültek valahová süteményezni. Minden békésen ment egészen addig a napig, amikor László rátalált az egyik kávézói nyugtára.
— Szóval a hátam mögött? — kérdezte halkan, de olyan tekintettel, mintha át akarná szúrni Esztert. — Tehát hazudozol nekem? Titokban hurcolod a gyerekeket kávézókba?
— A saját pénzemből fizettem — válaszolta Eszter szárazon.
— Saját? — László gúnyosan felnevetett. — Ugyan már, ne beszélj ostobaságokat. Jegyezd meg, kedvesem: egy családban nincs olyan, hogy enyém meg tiéd. Csak közös van. És én döntöm el, mire megy el a családi kassza.
— Miért éppen te?
— Mert én vagyok a férfi — jelentette ki fontoskodva László. — Mert ez így helyes.
— Ki szerint?
Erre már nem tudott mit mondani. Inkább elfordult, és leült a tévé elé. Másnap este azonban újabb követeléssel állt elő.
— Na, drágám — kezdte László fölényeskedő hangon —, mutasd csak meg nekem annak a kis boltocskádnak az összes elszámolását!
— Minek? — kérdezte Eszter.
— Csak tudni akarom, hová tűnik a család pénze — felelte.
— Az az én bevételem — jegyezte meg Eszter.
— Már megint kezded? — csattant fel László. — Nézzétek csak! Hazahoz pár fillért, aztán máris jogokat követel!
— Bezzeg te vagy nálunk az eltartó — mondta Eszter keserű mosollyal. — Emlékeztess, kérlek, mikor adtál utoljára pénzt a háztartásba? Két hónapja? Vagy inkább három?
László felfújta magát, az arca elvörösödött, aztán dühösen kibökte:
— Hát én… te meg… ha én nem lennék, azt a hitelt sem tudnád fizetni, és nem járkálnál a kávézóidba szórni a család pénzét! Nélkülem semmi vagy!
Eszter csak nézte őt, és egyetlen szót sem szólt. Belül azonban ekkor valami végleg a helyére került: pontosan tudta, hogy nem halogathatja tovább.
Egy hét sem telt bele, és Eszter beadta a válókeresetet.
Amikor László megtudta, valósággal berobbant a konyhába.
— Te megőrültél?! — ordította. — Felfogod egyáltalán, mit művelsz?
— Igen — felelte Eszter halkan, különös nyugalommal.
László ezután mindent bevetett. Hol fenyegetőzött, hol könyörgésbe váltott, mintha még mindig azt hinné, elég hangosnak lennie, és minden úgy alakul, ahogy ő akarja.
— Elveszem tőled a gyerekeket! — vágta oda dühösen.
— A gyerekeknek joguk van beleszólni, kivel akarnak élni — válaszolta Eszter. — És biztos lehetsz benne, hogy nem téged fognak választani.
— Ugyan már! — horkant fel László gúnyosan. — Mégis miből gondolod ezt?
Eszter ekkor ránézett, és szinte szánakozva kérdezte:
— Mondd csak, Laci, Márkot hányszor vitted magaddal arra a híres horgászatodra? Egyszer is? Vagy mikor mentél el a gyerekekkel a parkba? A kávézót, a színházat már meg sem említem…
— Már megint a kávézóiddal jössz! — robbant ki belőle. — Eszter, nem minden a pénzről szól! Nem lehet mindent forintban mérni!
Még hosszasan kiabált. Azzal fenyegette, hogy perre viszi az ügyet, elveszi tőle az üzletét, és úgy intézi, hogy egy fillér nélkül maradjon. Eszter nem vitatkozott. Egyszerűen elé tette a lakáshitel befizetéseiről szóló bizonylatokat, majd megmutatta az összes bankszámlakivonatát is.
— A jog mellettem áll, Laci — mondta csendesen.
— Ezt majd még meglátjuk! — csapott az asztalra a férfi.
És valóban meglátták.
A bíróság Eszter javára döntött. A lakás nála maradt, figyelembe vették az induló befizetést, valamint azt is, hogy a gyerekek természetesen az édesanyjukkal maradtak. A hitelt újraszámolták. László még egy darabig tombolt, aztán kénytelen volt beletörődni. Mi mást tehetett volna?
A válás utáni első hónapban az üzlet meglepően szép nyereséget hozott. Egy nagyobb megrendelés érkezett egy szanatóriumtól, amely nagy tételben vásárolt háztartási cikkeket. Nem sokkal később egy új szálloda is megkereste őket: állandó beszállítóra volt szükségük.
Idővel Eszter tovább bővítette a vállalkozását, és felvett maga mellé egy segítőt is: egy fiatal nőt, aki szintén elvált volt, és egyedül nevelte a gyermekét.
A kávézóba pedig Eszter most már nyíltan járt a gyerekekkel. Nem kellett többé magyarázkodnia, nem kellett hátranéznie, és nem kellett félnie senkitől.