Alig hogy a feszültség elült, a házban végre valódi nyugalom lett. A felújítás lezárult, a falak tiszták voltak, minden a helyére került. Lilla Erdélyi hetek óta nem tette be a lábát, és Ilona Oláh úgy érezte, most először hosszú idő után fellélegezhet. A csend szinte kézzelfogható volt, és ő élvezni akarta minden percét.
Persze gondolt arra, hogy egyszer még beszélnie kell Lillával. Szerette volna tisztázni a félreértéseket, elmondani mindent, ami benne maradt. De nem most. Majd később. Most a békét választotta, és azt hitte, végre meg is kapja.
Nem sokáig tartott.
Egy délelőtt váratlanul megérkezett a fia, Csongor Fodor, a menyasszonyával, Brigitta Hegyivel. Alig ültek le, Csongor már bele is vágott:
— Anya, eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Csak polgári lesz, és azt gondoltuk, itt tartanánk az ünneplést is.
Ilona csak halkan felsóhajtott. Egy pillanat alatt világos lett számára: mindent rá akarnak tolni.
— Rendben — mondta kimérten. — De akkor mindent ti szerveztek. Nekem más terveim vannak.
Csongor arca azonnal megkeményedett.
— Ne viccelj már! Szerinted csak úgy kedvünkre jöttünk ide? Neked kell ezt az egészet elintézni.
— Csongor — felelte Ilona higgadtan —, felneveltelek, taníttattalak, segítettem, amíg szükséged volt rám. Felnőttél. Nem tartozom neked semmivel.
— Ebben nem értek egyet — vágott közbe Brigitta. — A szülők kötelessége egész életükben támogatni a gyerekeiket.
— Akkor forduljatok a te szüleidhez, Brigitta — próbálta védeni magát Ilona, bár a hangja már kevésbé volt határozott.
— Az én szüleim dolgoznak, ellentétben veled — vágta rá a lány. — Csongor mindent elmondott. Soha nem volt rendes állásod, úgyhogy bőven van időd a mi esküvőnkre.
— Nem — mondta Ilona lassan, de határozottan. — Nem szervezem meg az esküvőtöket, nem szállásolom el a vendégeket, és nem költök rá egy fillért sem. Felnőttek vagytok. Ha ünnepelni akartok, tegyétek meg, ahol és ahogy jónak látjátok, de nélkülem.
Brigitta sértődötten Csongorhoz fordult.
— Azt mondtad, mindent elintéz. Én csak leírom az elképzeléseimet. Napokig készítettem azt a listát, és te még beszélni sem beszéltél vele?
Csongor észrevette, hogy az anyja már-már az ajtó felé pillant, mintha azon gondolkodna, hogy egyszerűen elküldi őket. Kissé visszavett a hangjából.
— Na, anya… tényleg sajnálod tőlünk az idődet? Jót akartunk. Azt hittük, örülni fogsz.
— Örültem volna — felelte Ilona fáradtan. — De ünnepen vendég szeretnék lenni, nem főszervező. És nem tűröm a tiszteletlenséget. Csak ennyit kérek: tiszteletet.
— Mi tisztelünk — erősködött Csongor. — Csak szükségünk van a segítségedre.
Hosszú hallgatás után Ilona végül engedett. Megnyugodott valamelyest, és belátta, hogy a pénz valóban rendelkezésre áll az eseményre. Brigitta diadalmasan átnyújtott neki egy vaskos kívánságlistát, majd szinte azonnal eltűnt.
Aznap este azonban Ilona véletlenül meghallotta Csongor telefonbeszélgetését Lilla Erdélyivel.
— Igen, beleegyezett — mondta a fia halkan. — Úgy tűnik, mégis itt lesz az esküvő. Nem, persze hogy nem így terveztük. Ki akarna ebben az isten háta mögötti faluban ünnepelni? Mit mondunk majd a vendégeknek… csak nevetségessé válunk.
Ilona megdermedve állt a sötét folyosón, és hirtelen úgy érezte, a csend, amelyre annyira vágyott, sokkal veszélyesebb dolgokat rejt, mint gondolta.