«Apa, apa, kérlek, ne menj el!» — könyörgött Boglárka kétségbeesetten, miközben a bejárati ajtó csattant be

Szívbemarkoló küzdelem, mégis fénylő remény.
Történetek

A gondolat, hogy Lívia visszaforgatta az időt, Boglárkában valami mélyet megnyugtatott. Mintha ezzel együtt minden korábbi szorongása is szertefoszlott volna: az anyjával kapcsolatos félelmek, az apja eltűnésének emléke. Rádöbbent, hogy ez az ő élete, és nekik igenis lehet másképp, jobban.

Ebben a pillanatban csattant a bejárati ajtó, majd Miklós hangja töltötte be a lakást.
– Hűha, mi ez a mennyei illat?

– Vacsora a kedvenc férjemnek és Lívia apukájának – mosolygott Boglárka, és kilépett elé a konyhából.

Miklós megállt, végigmérte.
– Olyan vagy ma, mint régen… ragyogsz. Lívia, mondd csak, miért ilyen szép ma anya? – kérdezte nevetve, és az egész napi fáradtság mintha leolvadt volna róla.

– Azért, mert a lányunknak különleges képessége van – vágta rá Boglárka játékosan. – Tudja, hogyan kell visszatekerni az időt. Így ma mindenre jutott időm, és kivételesen remek a hangulatom.

– Az ott nem az én régi ébresztőórám? – kapta fel a fejét Miklós.

Később Boglárka komolyabbra fordította a szót. Elmondta, hogy az édesanyja nincs jól, szeretné, ha másnap meglátogatná. Megkérte Miklóst, maradjon otthon Líviával. Ő még sosem töltött ennyi időt kettesben a kislánnyal. Amikor Boglárka este hazatért, Miklós csak ennyit mondott:
– Te jó ég, hogy csinálod ezt minden nap? Egy gyerekkel lenni sokkal nehezebb, mint gondoltam.

Másnap az anyjánál ülve Boglárka hallgatta a kérdést:
– Mondd, kislányom, jól vagytok Miklóssal? Úgy látom, szeret benneteket.

Boglárka magában arra jutott, ezt nem lehet egyszerű mondatokkal elmagyarázni. A család nem pusztán érzelem. Határok kellenek, figyelem egymásra, és nem szabad mindent egyetlen emberre vagy csak a gyerekre tenni. Talán az apja sem volt annyira rossz, mint hitte. Az élet egyszerre bonyolult és meglepően egyszerű.

– Anya, nagyon szeretlek. Minden rendben van velünk, tényleg.

– Örülök – bólintott az asszony. – Jó, hogy külön éltek. Hozd el Líviát máskor is, menjetek el kettesben valahová.

– Rendben, köszönöm – felelte Boglárka, és megölelte. Talán nincs is szükség sajnálatra. Mindenkinek megvan a maga boldogsága.

A cikk folytatása

Sorsfordulók