A kimondatlan feszültség napokig ott vibrált Boglárka Kozma körül. Miklós Katona egyszer csak félhangosan megjegyezte, mennyit rendelnek mostanában ételt, és hogy ő maga nem válogatós az evésben. Talán van valami, amit nem ért? – tette hozzá. Boglárka hátán jeges borzongás futott végig.
Na tessék, gondolta. Elkezdődött.
Tényleg lehet, hogy a mindennapok súlya az ő szerelmüket sem kíméli? Hogyan is lehetne elmagyarázni, mivel telik egy teljes nap egy apró gyerekkel? Magyarázkodjon?
Nem. Inkább mindent igyekszik majd még Miklós hazaérkezése előtt elintézni. Hiszen való igaz: a férje elfárad a munkában, és eddig mindig mellette állt.
Csakhogy ezektől a gondolatoktól Boglárka teljesen szétesett. Semmi sem akart a helyére kerülni, a keze ügyéből minden kiesett. Ostobaság, korholta magát.
Ráadásul Lívia Papp már járni kezdett, mindent felfedezett, mindenhova felkapaszkodott. Más anyák vajon hogyan boldogulnak?
Boglárka ölbe vette a kislányt.
– Na gyere, Lívia, anya nem halad semmivel, te meg csibészkedsz. Ha apa meglátja, még a végén ránk szól. Játssz kicsit a járókában, jó? Addig anya villámgyorsan rendet tesz.
Az órára pillantva hirtelen pánik fogta el. Semmit sem tudott, mivel kezdjen. Talán tényleg lassú, és Miklós előbb-utóbb csalódik benne?
Lívia közben vidáman gügyögött a játékai fölött, Boglárka pedig nekiveselkedett a vacsorának. Nem szabad elcsüggedni – csak beszorult a négy fal közé a gyerekkel, ez másokkal is megesik.
Megfőzött, kiteregetett, végigporszívózta a lakást. Aztán belenézett a tükörbe, és felsóhajtott: úristen, hogy néz ki!
Gyorsan lezuhanyozott, amitől a kedve is felderült. Hosszú, még nedves haját csatokkal feltűzte, és felvette Miklós kedvenc nyári ruháját. Elég volt abból, hogy otthon elhanyagolt asszonynak érezze magát.
Ekkor feltűnt neki a csend. Túl nagy csend. Az órára nézett – furcsa, annyi mindent megcsinált, és alig húsz perc telt el?
A járókában Lívia ült, és Miklós régi ébresztőóráját forgatta a kezében. Visszatekerte a mutatókat egy órával, majd kacagott hozzá. Boglárka is elnevette magát. Mintha a kislány, ez az apró varázsló, pontosan tudta volna, mire van most szüksége az anyjának.