Réka ült a kanapén, és nézte a babát. Hat hónapos. Pici. Szép. És ártatlan.
És Réka érezte: minden az ő hibája.
Harminc éves volt. Könyvelő. Volt könyvelő. Mert most… most nem dolgozott. Most csak… csak anya volt. Anyuka. Otthon. A babával.
És Márk… Márk ment dolgozni. Minden nap. A céghez. Az ő cégükhöz. Bukakor. Ami az ő nevének kezdőbetűiből állt: Réka Szabó. RS Könyvelés.
De már nem az övék volt. Már Márké volt. Csak Márké.
Mert hat hónappal ezelőtt, amikor Lili megszületett, minden megváltozott.
De Réka nem tudta, hogy a változás nem véletlen volt.
Hanem terv.
Márk… Márk más lett. Hideg. Távoli. És amikor Réka megkérdezte: „Mi van veled?”, Márk csak annyit mondott: „Semmi. Minden rendben.”
De nem volt rendben.
Réka érezte. Minden nap. Amikor Márk hazajött, és alig nézett rá. Amikor este telefonált valakinek, és kisétált a teraszra. Amikor hétvégén nem akart vele lenni, csak a babával.
És Réka kérdezte magától: Mi van velem? Miért érzem magam így?
Aztán jött a pszichológus.
Márk javasolta. Két hónappal Lili születése után.
— Réka — mondta Márk egy este —, szerintem… szerintem beszélnünk kellene valakivel. Szakemberrel. Mert… mert érzem, hogy nem vagyunk jól. Te sem vagy jól.
Réka ránézett.
— Én? Én nem vagyok jól?
Márk bólintott.
— Réka, te… te állandóan fáradt vagy. Állandóan ideges. Állandóan… állandóan mindenért engem hibáztatsz. És én… én próbálok segíteni. De te nem engeded.
Réka kinyitotta a száját, hogy válaszoljon. De aztán becsukta.
Talán igaza van. Talán én vagyok a probléma.
Márk megfogta a kezét.
— Réka, szeretlek. De szerintem… szerintem szükségünk van segítségre. Menjünk el egy pszichológushoz. Együtt. Párterápia.
Réka bólintott. Persze. Persze, hogy igen. Ha ez segít…
De Réka nem tudta, hogy a pszichológus…
…már előre megbeszélt mindent Márkkal.
Az első ülés egy héttel később volt. Dr. Varga Eszter. Negyvenes, elegáns, nyugodt.
És Réka érezte rögtön: itt biztonságban van. Itt hallgatni fogják.
— Szóval — kezdte Dr. Varga —, Márk elmondta nekem telefonon, hogy… hogy nehézségeitek vannak. Réka, szeretnéd elmondani, hogy te mit érzel?
Réka mély levegőt vett.
— Én… én érzem, hogy Márk távol van. Hogy… hogy nem vagyunk együtt többé. Hogy… hogy valami megváltozott Lili születése után.
Dr. Varga bólintott.
— És Márk, te mit érzel?
Márk sóhajt.
— Én… én próbálok segíteni. Próbálok ott lenni. De Réka… Réka mindig azt mondja, hogy nem jól csinálom. Hogy nem értem őt. És én… én nem tudom, mit csináljak.
Dr. Varga nézte Rékát.
— Réka, Márk azt mondja, hogy ő próbál segíteni. Te ezt érzed?
Réka elgondolkodott.
— Én… én nem tudom. Talán. De… de én érzem, hogy ő nem akar velem lenni. Hogy… hogy elkerül engem.
Dr. Varga elhallgatott. Aztán azt mondta:
— Réka, szerinted… szerinted ez Márk hibája? Vagy… vagy talán te is hozzájárulsz ehhez?
Réka megállt lélegezni.
Mit jelent ez?
Én… én járulok hozzá?
Talán… talán tényleg az én hibám.
Dr. Varga folytatta.
— Réka, amikor egy nő szül, sok minden megváltozik. Hormonok. Érzelmek. És néha… néha a nők úgy érzik, hogy a férfi… hogy a férfi már nem szeret. De ez nem igaz. Ez csak… csak a te érzésed. A te félelmeid.
Réka nézte Dr. Vargát.
— De… de én érzem…
— Tudom — vágott közbe Dr. Varga halkan. — Tudom, hogy érzed. De az érzések… az érzések nem mindig igazak. Néha az érzések… hazudnak.
És akkor Réka elkezdte hinni.
Elkezdte hinni, hogy téved.
Hogy minden az ő fejében van.
De nem tudta…
…hogy Dr. Varga mindent előre megbeszélt Márkkal.
És hogy minden, amit Dr. Varga mond…
…az Márk szavai.
Négy hét telt el. Négy ülés. És minden ülésen ugyanazt mondta Dr. Varga:
„Réka, te félsz. Te aggódsz. De Márk szeret téged. Márk itt van. Ez csak a te fejed.”
„Réka, te túlérzékeny vagy. A hormonok. A szülés utáni depresszió.”
„Réka, talán… talán ti ketten nem vagytok jók együtt most. Talán… talán jobb lenne egy kis távolság.”
És Réka… Réka elkezdte hinni.
Talán igaza van.
Talán én vagyok a probléma.
Talán nekem kell mennem.
És akkor, az ötödik ülésen, Dr. Varga azt mondta:
— Réka, Márk, beszéltem veletek külön-külön az elmúlt hetekben. És úgy érzem… úgy érzem, hogy ti ketten most nem vagytok jók együtt. Nem azért, mert nem szeretitek egymást. Hanem azért, mert… mert most külön utakon jártok.
Márk bólintott.
— Igen. Én is ezt érzem.
Réka nézte Márkot.
— Te… te ezt érzed?
Márk ránézett.
— Igen, Réka. Én… én úgy érzem, hogy neked most egyedül kell lenned. A babával. Hogy… hogy megtaláld magad.
Dr. Varga bólintott.
— És Réka, te mit érzel?
Réka elhallgatott. És érezte a könnyeket.
Én… én mit érzek?
Én nem tudom.
Talán ők igazak. Talán nekem egyedül kell lennem.
És akkor Réka kimondta azt, amit soha nem gondolt volna, hogy kimondjon:
— Rendben. Rendben. Ha… ha ez a legjobb. Akkor… akkor külön éljünk.
Márk bólintott.
— Köszönöm, Réka. Köszönöm, hogy megérted.
És Réka érezte: ez az ő döntése.
Ő döntötte el.
Közösen döntötték el.
De nem tudta…
…hogy mindent Márk tervezett.
Mindent.
És most, két hónap múlva, amikor Réka ül a kanapén egyedül…
…valami fog megváltozni.
Valami, amit Réka soha nem fog elfelejteni.
Mert ma este Réka hallani fog valamit.
Valamit, amit nem kellett volna hallania.
És amit Márk soha nem akart, hogy hallja.