A hely szűke és az ellátás hiányosságai végül minden jó szándékot felülírtak: az ünneplés íze keserű maradt, a nap menthetetlenül megromlott.
Ezután szinte menetrendszerűvé vált minden. Szombatonként megérkezett a mama süteménnyel és friss pletykákkal, vasárnap pedig ebédre indultak Kornél Fodor szüleihez. Orsolya Somogyi és a férje között alig maradt idő kettesben lenni. Amikor Orsolya óvatosan jelezte, hogy szeretne néha csak vele lenni, Kornél megsértődött: hogyan lehetne bárkinek terhére a család? Miért ne akarna velük találkozni?
Két hét telt el a balul sikerült születésnap óta. Orsolya és Kornél alig váltottak szót. Egy szombat reggel csörgött a telefon: az anyósa közölte, hogy úton van hozzájuk. Orsolya szó nélkül összepakolt, felvette a kabátját, és elment sétálni. Három órán át bolyongott a parkban, míg végül üzenet érkezett a férjétől, hogy hazajöhet.
— Anya nagyon rosszul esett — mondta Kornél, amikor Orsolya belépett. — Külön neked sütötte a pitét.
Orsolya vállat vont, és a háló felé indult. Nem érzett semmit. Az évek alatt felgyűlt fáradtság elérte a határát; többé nem akart a saját férje figyelméért versengeni a rokonsággal.
Közeledett a hatodik házassági évfordulójuk. Orsolya nem tervezett semmit, ám Kornél váratlanul lépett. A konyhában mögé lépett, átkarolta.
— Foglaltam asztalt az évfordulónkra — súgta a fülébe. — Abban az olasz étteremben, amit annyira szeretsz.
Orsolya megfeszült az ölelésben.
— Csak ketten? — kérdezte, anélkül hogy megfordult volna.
Kornél egy pillanatra habozott, majd bólintott.
— Természetesen. Csak mi ketten — ígérte. — Minden rendben lesz. Mint régen.
Orsolya a szemébe nézett. Őszinteséget látott benne. Talán tényleg megértette? Talán most fordul valami jobbra? Engedte magát hinni.
A következő tíz nap viszonylagos nyugalomban telt. Kornél figyelmesebb volt, esténként gyakrabban maradt otthon, sőt a vasárnapi családi ebédet is lemondta munkára hivatkozva. Orsolya lassan kiengedett.
Az évforduló napján felvette a kedvenc kék ruháját, azt, amelyet az első randijukon viselt. Készülődés közben Kornél szokatlanul hallgatag volt; Orsolya az izgalom számlájára írta.
Taxival érkeztek az étteremhez. Kornél előreengedte, udvariasan megtartotta az ajtót. Orsolya belépett, majd megtorpant. Az ablaknál egy hosszú asztalnál Kornél teljes családja ült. Az anyósa integetett feléjük, az apja poharat emelt köszöntésképp, Brigitta Lakatos pedig lázasan pötyögött a telefonján.
Orsolya lassan a férje felé fordult. A könnyek már csorogtak az arcán, elmaszatolva a sminket.
— Kornél… — remegett a hangja.
— Orsi, kérlek, hallgass meg — kezdte kapkodva. — Ez az egész családnak fontos! Hat év komoly mérföldkő! Anya szerint nem lett volna helyes nélkülük ünnepelni. Ott voltak az esküvőnkön, segítettek nekünk…
— Megígérted — suttogta Orsolya. — Azt mondtad, csak ketten vacsorázunk. Most pedig tele van az asztal idegenekkel!
— Miféle idegenek? — szólt közbe az anyósa, aki időközben odalépett hozzájuk. — Mi család vagyunk! Önzően viselkedsz, Orsolya. Nem lehet így elzárkózni a rokonoktól!
Kornél lesütötte a szemét, a padlót bámulta, miközben az anyja tovább folytatta a szemrehányásokat, és Orsolya érezte, hogy benne valami végleg elmozdul.