Az elmúlt fél év során már a harmadik menyasszony menekült el András Kozma mellől. Ez az utolsó szakítás különösen feltűnőre sikerült: a nő olyan hangerővel kiabált, hogy a kávézó vendégei még percekig a terem hátsó sarkában álló asztaluk felé sandítottak. Dús ajkáról olyan durva szitokszavak röppentek ki, hogy még András is zavarba jött volna, pedig nem volt éppen finomkodó típus, és a nyers poénoktól sem szokott megriadni. Nehéz volt elhinni, hogy az első találkozáskor ugyanez a nő visszafogottnak, kedvesnek és szinte ártatlannak tűnt.
András életét egyetlen szabály irányította. Nem afféle apró szokás volt ez, hanem alapelv, amelyhez minden komoly kapcsolat kezdetén ragaszkodott.
Meggyőződése volt, hogy minden nőt próbára kell tenni, mielőtt az ember a jövőjét kötné hozzá. A módszer mindig ugyanaz maradt: egyszerű, már-már átlátszó, de ő meg volt róla győződve, hogy biztos eredményt hoz. Úgy gondolta, jobb előre kideríteni, vajon a leendő feleség érzelmei tiszták-e, vagy inkább az anyagiak mozgatják.
Ez a szemlélet nem véletlenül alakult ki benne. Gyerekkorában, amikor a nyarakat a nagymamájánál töltötte vidéken, újra és újra hallotta ugyanazokat az intelmeket. Erzsébet Király, akit mindenki csak nagymamának hívott, két csoportra osztotta a nőket: voltak a „rendesek”, és voltak azok, akik „semmit sem érnek”. Leültette az unokáját az asztalhoz, határozott mozdulattal elzavarta a friss süteményektől ebéd előtt, majd teát vagy tejet töltött neki egy nagy, fehér bögrébe, amelyet piros pöttyök díszítettek. Mellé telepedett, és komoly hangon beszélni kezdett:
– Ha egyszer megnősz, Andriskám, jól válaszd meg az asszonyt. Ne csak a haját és az arcát nézd. Lehet valaki szép, mégis csak haszonból marad melletted. A férfi szeretete akkor derül ki, amikor a felesége beteg, az asszonyé pedig akkor, amikor a férje elszegényedik.
Gyakran történetekkel is alátámasztotta a mondandóját. Elmesélte például, hogyan hagyta el a szomszéd, Ildikó Oláh a férjét, miután az megsérült, és nem tudott tovább dolgozni. Akkoriban András inkább a nagymama pitéire figyelt, mint ezekre a tanmesékre, mégis mélyen beleivódtak az emlékezetébe, és később, amikor kellett, mindig előbukkantak.
Az összes korábbi menyasszonyával ugyanaz a forgatókönyv játszódott le. Egy pillanat alatt változtak át ápolt, elbűvölő nőkből, akik bármikor készek voltak mellette lenni, dühödt, ellenséges teremtményekké, akik szinte morogtak haragjukban. És mindennek egyetlen oka volt: a pénz. András előbb-utóbb elejtett egy megjegyzést arról, hogy anyagilag tönkrement, vagy hiteleket vett fel, hogy megfeleljen a párjának, sőt, azt is hozzátette, hogy szerinte inspiráló, ha a nő a biztos háttér, mert neki éppen nincs miből gazdálkodnia. Ha pedig étteremben vagy kávézóban ültek, egyszerűen megkérte a nőt, hogy rendezze a számlát.
A reakciók kivétel nélkül azonosak voltak. Az érdeklődés egy szempillantás alatt elpárolgott, hisztéria követte a vallomást, csalónak nevezték, majd faképnél hagyták: felálltak, elmentek, eltűntek az életéből.
Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy visszaadja a drága ajándékokat. Úgy vélték, ez jár nekik kárpótlásként az elvesztegetett időért. Az egyik nő még arra is képes volt, hogy elutazzon azon az üdülésen, amelyet András az eljegyzésükre ajándékozott neki, már a szakítás után. András csak akkor értesült erről, amikor a bankszámlájáról jelentős összeget vontak le. Kiderült, hogy a lefújt út után Viktória Katona telefonált az utazási irodába, közölte, hogy egyedül indul, mert a férjének nincs ideje, és valami adminisztrációs hiba történt.
Egy barátja mindezen csak nevetett, és azt állította, hogy András maga vonzza az ilyen nőket, és ha mindig ugyanúgy csinálja a dolgokat, akkor nem is számíthat más eredményre, ami gondolatként ott maradt András fejében, amikor legközelebb újra végiggondolta az elveit és a következő lépését.