— Ne aggódj, nem esik majd bántódásod, vigyázni fogok rád — suttogta a mostohaapa lágy hangon, miközben közelebb lépett a fal mellé hátráló, rémült kislányhoz.
— Apa, kérlek, ne hagyj itt! — tört ki zokogásban a tizenöt éves Anna, és kétségbeesetten kapaszkodott az édesapjába.
— Kicsim, nem tűnök el az életedből — válaszolta a férfi csillapító hangon. — Hétköznap beugrom hozzád az iskolába, hétvégén pedig csinálunk közös programokat: sétálhatunk a parkban, elmehetünk színházba vagy akár az állatkertbe is. Az édesanyádtól különköltözöm, de tőled nem búcsúzom el.
— Hiszen szerettétek egymást… Miért kell mégis elválnotok? — kérdezte a lány megtörten.
— Anyukád szívében már más foglal helyet — felelte csendesen. — Hamarosan találkozni is fogsz vele.
— Nem akarom megismerni! Inkább vigyél magaddal! — csattant fel Anna.
— Most nem tudlak magammal vinni. Egy barátomnál húzom meg magam átmenetileg, és félreteszek, hogy vehessek egy saját lakást. Amint sikerül, együtt fogunk élni, ezt megígérem.
— Akkor miért nem ő költözik el azzal az emberrel? Miért neked kell elmenned? — makacskodott tovább.
— Mert ez a lakás az ő nevén van. A nagymamádtól kapta ajándékba, mielőtt az elutazott Nórához, Pécsre.
— Akkor hadd menjek én a nagyihoz! — vetette fel reménykedve.
— Sajnos ez most nem lehetséges. Anyád és Nóra már régóta nem beszélnek egymással, éppen a lakás körüli vita miatt.
Anna lehajtotta a fejét. — Rendben, apa… Akkor kivárom, amíg lesz saját otthonod — mondta elcsukló hangon, majd nagy nehezen elengedte az apja ujjait.
Az ajtó halkan csukódott be Gábor mögött, a lakás pedig szokatlanul üresnek tűnt.
Késő délután Katalin ért haza, és ezúttal nem egyedül érkezett. Már az előszobából lelkesen szólt be:
— Anna, gyere csak, szeretnék bemutatni valakit!
A kislány szíve nagyot dobbant. Egy pillanatra átfutott rajta a remény, hogy talán az apja gondolta meg magát. Kisietett a szobájából, ám a folyosón egy ismeretlen férfi állt. Széles mosolyt erőltetett magára, de Anna gyomra összeszorult tőle.
— Ő Gábor — mondta Katalin könnyed hangon. — Mostantól velünk fog élni.
Anna arca elsápadt. — Szóval miatta költözött el apa? Egy ilyen kigyúrt idegen miatt? Szégyellhetitek magatokat! — kiáltotta, majd bevágta maga mögött az ajtót.
— Ugyan, ne izgulj — legyintett Gábor. — Találkoztam már hasonló helyzettel. Tudom, hogyan kell kezelni az ilyen kamaszokat.
Katalin összevonta a szemöldökét. — Ez pontosan mit jelent? Meg akarod törni?
— Dehogy — felelte gyorsan. — Türelemmel és figyelemmel mindent el lehet érni.
— Remélem, valóban így gondolod — válaszolta az asszony, még mindig bizalmatlanul.
Ettől a naptól kezdve Anna szinte tudomást sem vett az anyjáról. Otthon alig szólt hozzá, és az étkezéseket is kerülte. Az édesapja rendszeresen utalt pénzt, így inkább az iskolai büfében vagy egy közeli presszóban evett. A hétvégéket legtöbbször Eszternél töltötte, ahol hosszasan panaszkodott az új „mostohaapára”, akit időközben Katalin hivatalosan is feleségül ment.
Nem sokkal később váratlan hír érkezett: Katalin édesanyja Pécsett elhunyt. Az asszonynak azonnal útra kellett kelnie a temetés miatt.
— Gábor, szívem szerint magammal vinném Annát is, de belázasodott, és nem akarom kitenni az utazásnak — mondta aggodalmasan. — Kérlek, vigyázz rá, amíg távol leszek.
— Gábor, én is magammal vinném Annát, hogy elbúcsúzhasson a nagymamájától, de magas láza van… annyira sajnálom. Kérlek, maradj vele, hamarosan érkezik az orvos, felír majd gyógyszert. Váltsd ki neki, jó?
Amint Katalin elutazott, Gábor alig leplezett elégedettséggel nyugtázta, hogy kettesben maradt a lánnyal. Megvárta a doktort, kiváltotta az előírt készítményeket a patikában, aztán visszatért a lakásba. Bekopogás nélkül lépett be Anna szobájába, és az ágyra tette a gyógyszeres dobozt.
— Itt vannak a tabletták. Olvasd el a betegtájékoztatót. Addig főzök egy kis erőlevest, és készítek csipkebogyóteát is, azt mondta az orvos, jót tesz.
— Nem kérek semmit tőled! — csattant fel Anna. — Te miattad ment tönkre minden! Apa miattad hagyott el minket! Egy senki vagy! Menj vissza a konditerembe a nőidhez, és hagyd békén anyát!
Gábor ajka gúnyos mosolyra húzódott.
— Még gyerek vagy, nem látod át a dolgokat. Idővel majd másként gondolod. Most inkább gyógyulj meg szépen.
Másnap reggel tálcán vitte be a reggelit. Anna azonban dühében egyetlen mozdulattal fellökte az egészet; a forró tea ráfröccsent a férfi kezére.
— Te hálátlan kis bestia! Elegem van belőled! — ordította, és fenyegetően elindult felé.
Anna hátrált, míg a falig nem ért, onnan már nem volt hová menekülnie. Gábor ledobta a köntösét, és lassú, kimért léptekkel közeledett.
— Ne remegj. Nem fog fájni. Kedves leszek hozzád…
— Ha egy ujjal is hozzám érsz, sikítani fogok! — kiáltotta Anna, hangja reszketett.
— Csak kiabálj. Úgysem hallja senki. A végén még meg is köszönöd majd. Nem sok ilyen férfi akad, mint én — suttogta, és megragadta a lány pólóját, amely recsegve szakadt fel a kezében.
Ebben a pillanatban élesen megszólalt a csengő. Gábor ingerülten káromkodott, majd az ajtó felé indult. Anna szíve hevesen vert — tudta, hogy ez az egyetlen esélye.
Ahogy Gábor az ajtó felé indult, Anna nem tétovázott tovább. Feltépte az ablakot, egy mozdulattal kiszakította a szúnyoghálót, és kiugrott a jeges udvarra. A hó tompította az esést. Soha életében nem volt még hálásabb azért, hogy földszinti lakásban élnek.
A pólója darabokban lógott rajta, cipő sem volt a lábán, mégis rohant tovább a hideg utcán át egészen a szomszéd házig, Eszterékhez. Az ajtót a barátnője nagymamája nyitotta ki, és amikor meglátta a zilált, átfagyott lányt, rémülten kapott a szája elé.
— Annácska, te jó ég, mi történt?
— Elszöktem… Gábor elől — zihálta.
— Egy percet se várj! Hívom a körzeti megbízottat, épp az imént ment el a ház előtt.
A rendőr azonnal intézkedett. Visszasietett a házhoz, és a résnyire nyitva maradt ajtónál megállva figyelni kezdett. A bent zajló beszélgetést lehallgatta, közben a telefonján rögzítette is.
— Mondtam már, hogy kifizetem, amivel tartozom. Előbb ágyba viszem a lányt, aztán Katalinnal történik egy kis „baleset”. Segítesz eltüntetni a nyomokat, utána eladjuk a lakást, anyám nevére kerül az egész.
— És az öröklési ügy? Az hónapokig elhúzódhat.
— Akkor olcsóbban adjuk tovább. Nincs több pénzem, értsd meg!
Ekkor a rendőr berontott. Gábor kezében még ott volt Anna letépett pólójának egy darabja.
— Földre! Kezeket a tarkóra! — harsant a parancs, miközben fegyverét rájuk szegezte.
Néhány percen belül megérkezett az erősítés is. Gábort és társát megbilincselték, a ruhadarabot pedig bizonyítékként lefoglalták.
A bíróság mindkettőjükre hosszú szabadságvesztést szabott ki. Katalint megfosztották a szülői felügyeleti jogától. Anna édesapja visszaköltözött a lakásba — egyelőre külön szobába, hogy a lánya mellett lehessen. Volt feleségében már egy pillanatig sem bízott; attól tartott, bármikor újabb veszélyes alak bukkanhat fel mellette. Elhatározta, hogy amint képes lesz saját otthont vásárolni, kettesben új életet kezdenek.