Barnabás Illés lelkesedése nem a semmiből született. Egy régi ismerőssel futott össze teljesen véletlenül, aki épp a szüleit látogatta meg a városban. A találkozás során kiderült, hogy az egykori osztálytárs autóalkatrészekkel kereskedik, és a vállalkozása kifejezetten jól működik. Részletesen elmagyarázta Barnabásnak, miként érdemes belevágni: hol kell kezdeni, mire figyeljen az induláskor, és milyen buktatókat kerülhet el. A beszélgetés után Barnabás fejében új gondolatok kezdtek formálódni, és egyre inkább magával ragadta az ötlet.
A kávézója ekkorra már élettel telt meg. Nemcsak a környékbeliek jártak oda rendszeresen, hanem motorosok, autórajongók és más, hasonló érdeklődésű társaságok is törzshelyüknek tekintették. Időről időre rendezvényeket szerveztek: kisebb versenyeket, autós és motoros túrákat, sőt, esküvőknek és hangos buliknak is helyet adott a hely. Röviden: a kassza szépen csengett. Barnabás szinte belefeledkezett a munkába, mégis egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy nem siet haza. A felesége iránt érzett érdeklődése lassan megkopott, különösen azért, mert Mónika Király minden este ugyanazzal a kérdéssel fogadta:
— Na, megvannak a bevételek? Mennyi lett? Add ide!
Mintha más már nem is számított volna. Volt számlájuk, ékszereik, ingatlanjuk, autójuk, és rendszeresen jártak külföldre pihenni. Mónika szemében azonban sosem volt elég. Ez a mértéktelen gyűjtögetés Barnabást egyre inkább feszélyezte, néha ki is fakadt:
— Mónika, semmi sem elég neked. Mit akarsz ennyi mindennel? Gyerekünk nincs, nem visszük magunkkal a sírba…
Az otthonuk hidegnek és üresnek tűnt számára, mégsem gondolt a válásra. Túl sok év kötötte össze őket, és úgy érezte, ennyi idő után már késő bármit újrakezdeni.
Aztán váratlan fordulat következett. A közelben megnyílt egy konkurens kávézó, olcsóbb árakkal és nyílt versennyel. A vendégek lassan elszivárogtak, a bevétel csökkent, Barnabás kedve pedig vele együtt zuhant. Mónika ekkor sem támogatta, inkább szemrehányásokkal ostromolta:
— Semmirekellő vagy, egyre kevesebb pénzt hozol haza! Nyárra külföldi utat terveztem!
Ezek a szavak különösen fájtak. Ahelyett, hogy erőt adott volna neki, Mónika tovább gyengítette. Barnabás visszaszólt, a viták mindennapossá váltak, az asszony pedig egyre hevesebb jeleneteket rendezett.
Egy este Mónika közölte vele a döntését:
— Beadtam a válókeresetet. Költözz el, élhetsz a nyaralóban. Nekem nincs szükségem egy vesztesre.
Barnabás most először nem hátrált meg.
— A lakás az enyém, örököltem. A nyaraló túl messze van, nem fogok naponta órákat utazni.
Végül bíróságon osztották fel a vagyont. Eladták a lakást, Barnabás egy egyszobás otthonba költözött. Bár Mónika jelentős összeget eltitkolt, ő nem csinált botrányt.
— Van két kezem, megélek — nyugtatta magát.
A válás azonban megtörte. Huszonkét év után egyedül maradt, gyerek nélkül, támogatás nélkül. Nem nélkülözött, de magányos volt. Lefogyott, az üzletét félvállról vitte, nem volt ereje rendet tenni az új lakásában sem: a dobozok hónapokig érintetlenül álltak. Egy langyos nyári estén Barnabás csendben ült otthon, és még nem sejtette, hogy hamarosan valami váratlan esemény zökkenti ki ebből a tompa egyhangúságból.