Egy nagyáruházban Barnabás Illés teljesen váratlanul beleütközött volt feleségébe, Mónika Királyba. A nő, amint felismerte, elkerekedett szemmel megmerevedett, mintha nem hinne a látványban. Előtte egy ápolt, magabiztos férfi állt – ugyanaz az ember, akivel huszonkét évet élt le, majd külön utakon folytatták. A válást Mónika kezdeményezte, ő adta be a papírokat, és az ezt követő vagyonmegosztás kemény csatározásokkal járt. Különösen a háromszobás lakás miatt, amely Barnabás öröksége volt: nagyapjától maradt rá, aki korábban minisztériumi tisztviselőként dolgozott, és feleségével együtt egy tragikus közúti balesetben vesztette életét. Sötét volt, szakadt az eső, az idős sofőr elvesztette uralmát a kormány felett, és a végzetes pillanat elkerülhetetlenné vált.
Mónika később gyakran dicsekedett az ismerősöknek azzal, hogyan „intézte el” a válást. Elmondása szerint végül sikerült elcserélni a lakást: Barnabás egy egyszobásba költözött, valahol a város szélén, míg ő a belvárosban maradt. Büszkén hangoztatta, hogy semmiben sem járt rosszul, sőt, szerinte kimondottan jól jött ki az egészből.
Amikor elhagyta a férjét, kárörvendő magabiztossággal jósolta meg Barnabás jövőjét. Azt vágta a fejéhez, hogy nélküle biztosan lecsúszik, az alkohol rabja lesz, kétes alakokkal veszi majd körül magát, és semmi jó nem vár rá. Gúnyos nevetéssel búcsúzott, meg volt győződve róla, hogy ő volt az egyetlen oka annak, hogy Barnabás valaha is normális életet élhetett.
A szakítás óta nagyjából négy év telt el, és ezalatt semmit sem tudtak egymásról. Most Mónika alaposan végigmérte a férfit, tetőtől talpig, mintha bizonyosságot akarna szerezni róla, hogy valóban ő áll előtte. Megcsóválta a fejét, majd meglepetten megszólalt: köszöntötte Barnabást, és nem titkolta döbbenetét. Elismerte, hogy remekül néz ki, ízlésesen öltözött, fiatalosabb benyomást kelt, mint valaha, és bevallotta, hogy egészen más sorsot képzelt el számára.
Házasságuk idején kezdetben kiegyensúlyozott életet éltek. Nem voltak komoly vitáik, minden rendezettnek tűnt, ám idővel a mindennapok egyhangúvá váltak. Ketten éltek önmaguknak, és amikor a gyermekvállalás szóba került, Mónika határozottan elutasító volt. Úgy vélte, még fiatalok, előbb élvezni akarják az életet, pénzt keresni, mert egy gyerek csak akadályozná őket. Barnabás engedett, mert szerette a feleségét.
Helyette a lakás csinosításába ölték az energiájukat: divatos bútorok, drága dísztárgyak, elegáns edények kerültek mindenhová. Mindketten dolgoztak, mégis Mónika úgy érezte, mindez az ő érdeme, ő az, aki jó irányba tereli a férjét. Az évek múltak, gyerek továbbra sem lett, majd elhatározták, hogy vállalkozásba kezdenek. Barnabás nyitott egy apró autóalkatrész-üzletet, szerényen indult, de fokozatosan fejlődött, később pedig egy kávézót is kialakított mellette. A vendéglátóhely idővel egyre népszerűbbé vált, stabil bevételt hozott, Mónika pedig felmondott a munkahelyén, és inkább irányító szerepben tetszelgett, miközben a következő időszak új fordulatokat ígért Barnabás életében.