Sándor nem pirult el, sőt, féloldalas mosollyal, nyersen vágott vissza:
– Szenzációs, ma este randim van. És akkor mi van?
Lilla előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Ujjait ökölbe szorította, olyan erővel, hogy az ízületei kifehéredtek.
– Randid…?
– Igen, randevú. Őszintén, mi ezzel a baj? – kérdezte Sándor pimaszul.
– Nekem kellene örülnöm ennek? Sándor, hiszen együtt élünk! Hogy tudsz ilyen könnyedén beszélni megcsalásról? Ráadásul pénzt küldesz Viktória Vinczének, miközben én itt minden fillért megfogok!
Sándor kényelmesen hátradőlt a kanapén, és fontoskodó hangon felelte:
– Azért vagyok itt, hogy megkönnyítsem az életed. Nektek, nőknek, számít, hogy legyen egy férfi a házban. Tessék, itt vagyok!
A többi – hűség, szerelem – az csak esküvő után jön. Amíg nincs pecsét az okmányaidban, addig én szabad ember vagyok.
Örülj inkább annak, hogy egyáltalán hajlandó voltam veled egy fedél alatt lakni! Semmit nem ígértem.
Lilla lehunyta a szemét, és többször mély levegőt vett, hogy ne robbanjon fel azonnal.
– Takarodj innen! Azonnal pakolj össze, és húzz el! Fél órád van, különben nem vállalok felelősséget magamért!
– Biztos vagy ebben, Lilla? – vonta fel a szemöldökét Sándor. – Elmegyek, és aztán mi lesz? Holnapra találok másik társat.
Rengeteg magányos nő van, aki figyelemre vágyik! De te mit csinálsz majd? Nézz csak magadra! Alig bírod fizetni a lakáshitelt, dolgozol reggeltől estig, és semmit sem látsz a világból. Rajtam kívül ki nézne rád?
– Bárki, csak ne te! – ordította Lilla. – Ha tudtam volna, mennyire rothadt vagy belül, soha még csak randira sem mentem volna veled.
Ennyi volt, Sándor. Pakolj, és menj Viktóriához. A lakásomban többé nem akarlak látni!
Sándor komótosan kezdte összeszedni a holmiját. Lilla némán figyelte minden mozdulatát, nehogy a volt párja bármit is magával vigyen, ami nem az övé – egy árulótól már bármi kitelt.
– Biztos vagy benne? Ez az utolsó esélyed, hogy rendbe hozzuk a dolgokat – kérdezte Sándor az ajtóban állva.
Lilla nem válaszolt. Egyetlen mozdulattal kilökte a férfit a lakásból, majd hangosan rácsapta az ajtót.
Bezárkózott, és azonnal hívta a lakatost – a zárakat sürgősen le kellett cserélni.
A következő két hétben Lilla lassan szedte össze magát. Összerezzent, valahányszor megszólalt a kapucsengő, mert attól félt, Sándor vissza akar törni az életébe.
Kénytelen volt felidézni az egyetemi éveket: közel három hétig tésztán és száraz kenyéren élt. Amikor megérkezett a fizetése, azonnal rendezte a hitelt, kiegyenlítette a tartozásait, és végre fellélegzett.
A Sándorral való kapcsolat kemény leckét adott neki. Lilla megfogadta, hogy többé nem bonyolódik felelőtlen, komolytalan férfiakkal.
A volt élettársról később semmit sem hallott. Sándor egyik napról a másikra eltűnt, mintha soha nem is létezett volna.