Lilla Balogh kinyitotta a lakás ajtaját, majd egy pillanatra megtorpant. Aznap rövidebb munkanapja volt, ezért a szokásosnál korábban ért haza. Péntekenként Sándor Váradi rendszerint estig bent maradt a munkahelyén, így Lilla teljes nyugalomra számított.
Ehhez képest a lakást hangos zene töltötte be, ami egyáltalán nem illett a megszokott csendes délutánokhoz. Lilla óvatosan beljebb lépett, levette a cipőjét, majd a nappali felé indult. Ott találta Sándort, aki láthatóan remekül szórakozott.
Másfél éve éltek már együtt, előtte néhány hónapig randiztak, mielőtt közös otthon mellett döntöttek volna. Lilla alapvetően nem volt az a kapkodó típus: mindig megfontoltan cselekedett, kerülte az elhamarkodott döntéseket, és ritkán hagyta, hogy az érzelmei vezessék. Sándorral azonban minden szokatlanul gyorsan alakult. A férfi vetette fel az összeköltözést, és Lilla szinte gondolkodás nélkül igent mondott. Bár hivatalosan nem kötötte őket össze semmi, nem volt gyűrű és pecsét a papírokon, a kapcsolatuk őszintének és erősnek tűnt.
Sándor soha nem ellenezte, hogy Lilla találkozzon a barátnőivel. Nem volt féltékeny jelenetek mestere, nem kérte számon, hová megy és kivel, inkább bizalmat szavazott neki, ami Lilla számára rendkívül megnyugtató volt.
Egy alkalommal, egy baráti összejövetelen Lilla meg is osztotta a gondolatait a legjobb barátnőjével, Henrietta Szilágyival.
– Komolyan mondom, szerencsésnek érzem magam, Heni – lelkendezett. – Olyan, mintha egy mesében élnék. Sándor soha nem csapott jelenetet, mindig nyugodt és megértő. Néha azt gondolom, ő az igazi, akire vártam.
Henrietta elmosolyodott, majd megemelte az üres poharát, mire a pincér azonnal ott termett, hogy újratöltse.
– Ne már – csóválta a fejét Henrietta. – Lilla, te mindig ilyen hiszékeny voltál? Másfél éve együtt éltek, igaz?
Lilla bólintott.
– Majdnem tizennyolc hónapja vagytok együtt – folytatta Henrietta, aztán félbeszakította saját magát. – De nem is ez a lényeg. Jól keres, nem? Akkor mondd meg nekem, miért nem segített még soha igazán, ha ennyire szeret?
A lakáshitelről most ne is beszéljünk, azt te fizeted. De a rezsibe sem száll be, miközben használ mindent: áramot, gázt, vizet, internetet. Bevásárolni sem jár. Néha az az érzésem, mintha nem egy felnőtt férfival élnél, hanem egy gyereket tartanál el.
Henrietta hátradőlt, és alaposan végigmérte Lillát. Az utóbbi hónapokban a barátnője lefogyott, sápadtabb lett, mintha csak árnyéka volna régi önmagának.
– Túlzásba esel – nevetett fel Lilla kissé idegesen.
– Biztos vagy benne? – kérdezte halkan Henrietta. – Soha nem jutott eszedbe, hogy te cipeled a hátadon Sándort? Hogy közben a saját életedet teszed tönkre?
Hazafelé menet Lilla képtelen volt lecsendesíteni a gondolatait. Újra és újra felidézte Henrietta szavait, és vonakodva ugyan, de be kellett látnia, hogy a fejében egyre erősebben körvonalazódott egy nyugtalanító felismerés, amelyet eddig tudatosan igyekezett elnyomni magában.