— Jó, akkor minden világos, összefogtatok ellenem — legyintett Júlia Dunai fáradtan. — Gyere, Marcell, menjünk, mesélek neked. Tudod, amikor a nyuszinak háncsból volt a házikója, a rókának meg jégből…
Ezzel kézen fogta az unokáját, és elindult vele a gyerekszoba felé. Marcell Illés azonban nem hagyta annyiban a dolgot, miközben bebújt az ágyába, nagy szemekkel kérdezett vissza:
— Nagyi, az mit jelent, hogy háncsból?
Másnap reggelre Júlia már teljesen megnyugodott. Mindig is könnyen kiengesztelődött, és most sem rágódott sokáig. Mielőtt munkába indult volna, még odaszólt Boglárka Molnárnak:
— Figyelj csak, Boglárkám, hívd meg vacsorára azt a férfit. Alig láttam eddig, jó lenne közelebbről is megismerni. Ha együtt fogtok élni, nem árt, ha mi is tudjuk, ki kicsoda.
Boglárka arca felragyogott.
— Köszönöm, anya! Tudtam, hogy megértesz. Ne aggódj, ő olyan… olyan rendes!
— Persze, persze, mind ilyen „olyan” — morogta Júlia félhangosan, miközben becsukta maga mögött a bejárati ajtót.
Azért egy pillanatra átfutott rajta a gondolat: tényleg így dől romba minden terve a nyugodt évekről? Hiszen még ő sem öreg, neki is lenne kedve élni egy kicsit. Körülbelül egy hét múlva azonban Júlia Dunai élete teljesen más ritmusra váltott.
A leendő vejének alig volt holmija, minden kényelmesen elfért Boglárka szekrényében. Az esküvőt egy hónappal későbbre tűzték ki, a papírokat már be is adták.
Gergő Hegyi hajnalban kelt, amikor a lakás még aludt. Csendben kiosont, taxizni indult: a vasútállomásról vitte az embereket a munkahelyükre. Később visszaszaladt, reggelizett Marcellel, majd elvitte az óvodába, onnan pedig rohant tovább a ventilátorgyárba dolgozni. Este minden kezdődött elölről: vacsora után ismét autóba ült, és hazaszállította a későn dolgozókat meg az éjszakázókat a nem új, de tisztességes állapotú Grantájával.
A hétvégéken sem tétlenkedett. Az első szombaton megjavította a vécétartályt, a mikrót, a sütőt, sőt a konyhai tévé is újra működni kezdett. Közben jutott idő sétára, közös programokra, és arra is, hogy mindent beszerezzenek, amit Júlia előírt.
— Ez aztán az energiabomba! — csóválta a fejét Júlia. — Mindig ilyen pörgős? Már én is elfáradok tőle.
— Még annál is jobb, anya — felelte Boglárka büszkén.
Egy este, nem sokkal a szűk körű esküvő után, vacsora közben Gergő felbátorodott, és tréfásan megjegyezte:
— Na látod, Boglárka, anyukád férjhez adott, de azért ő maga is fiatal és csinos nő.
Júlia meglepetten nézett rá, Boglárka pedig az asztal alatt finoman oldalba rúgta. Gergő elpirult, mentegetőzött, hogy csak viccnek szánta.
Júliát azonban nem a megjegyzés bántotta. Épp ellenkezőleg: egyre jobban megkedvelte a vejét, és őszintén örült a lánya és Marcell boldogságának. Csak azért volt furcsa az egész, mert néhány nappal korábban járt nála egy vendég. Egy férfi, nagyjából vele egykorú, minden jel szerint egyedülálló. Úgy beszélt vele, olyan kedvesen és figyelmesen, hogy Júlia saját magát is meglepte: valami mélyen megmozdult benne, amiről azt hitte, már régen elcsendesedett.