…mindig ott állt volna köztünk, és végső soron minden döntést ő hozott volna meg helyettünk.
— De hiszen ő az édesanyám! — fakadt ki Zoltán Halász.
— Igen. És én meg a feleséged voltam. Legalábbis eddig — válaszolta halkan, mégis rendíthetetlenül Renáta Fazekas. — Beadom a válópert.
A telefon túloldalán hosszú másodpercekig nem hallatszott semmi. A csend szinte nyomasztóvá vált, míg végül Zoltán megszólalt:
— Ezt még megbánod.
— Lehet — felelte Renáta nyugodtan. — De sokkal elviselhetőbb megbánni azt, amit megtettünk, mint egy életen át cipelni azt, amitől félelemből visszariadtunk.
A válás meglepően gyorsan, feltűnés nélkül lezárult. Nem volt vagyon, amin vitatkozni kellett volna: minden Bernadett Kozma nevén szerepelt. Renáta nem tartott igényt semmire, egyetlen dolgot akart magával vinni — a függetlenségét.
Fél év elteltével egy bevásárlóközpontban futott össze véletlenül Zoltánnal. A férfi oldalán egy alacsony, teltkarcsú, riadt tekintetű lány lépkedett, mögöttük pedig Bernadett Kozma haladt, élénken gesztikulálva, ahogy magyarázott. Zoltán észrevette Renátát, és egy pillanatra megmerevedett. Renáta csak biccentett, majd továbbindult, ám még elcsípte, ahogy az anyós az új menyasszonyhoz fordul:
— Ide ne menjünk, Anikó Mészáros, silány az áru, és drágább, mint máshol. Inkább átsétálunk egy másik üzletbe.
Renáta akaratlanul is elmosolyodott. Bizonyos dolgok makacsul változatlanok maradnak.
Egy évvel később újra férjhez ment. Második férje, Botond Fazekas, mindenben Zoltán ellentéte volt: magabiztos, önálló, határozott, és mindig akadt egy jó poénja. Az édesanyja egy másik városban élt, ritkán látogatta őket, és akkor is előre egyeztetett.
— Nem szeretnék terhére lenni a fiataloknak — mondta nevetve. — Nektek a saját életetek a fontos.
Egy alkalommal Renáta összefutott Vivien Deákkal, aki friss hírekkel szolgált:
— El sem hiszed, Zoltán Halász megint elvált. Az a lány, Anikó, még fél évet sem bírt. Állítólag menekült. Azt beszélik, Bernadett Kozma teljesen kikészítette idegileg.
— Sajnálom Zoltánt — mondta Renáta őszintén.
— Én is — bólintott Vivien. — De ő választotta ezt az utat. Ráadásul az anyja most mindenkinek azt terjeszti, hogy ő tett ki téged, mert nem voltál elég jó a fiának.
— Hadd beszéljen — vont vállat Renáta. — Engem ez már nem érint.
És valóban így érezte. Ami mögötte volt, lezárult. Előtte pedig ott állt egy szerető társ, egy inspiráló munka és mindenekfelett a szabadság.
Zoltán és Bernadett Kozma története közben tovább folytatódott. Újabb és újabb nők jelentek meg a férfi életében, majd tűntek el sietve, menekülve az anyai uralom elől. Bernadett egyre szorosabbra vonta a gyeplőt, egyre mélyebben beleszólt fia mindennapjaiba.
Renáta néha eljátszott a gondolattal: ha három évvel korábban Zoltán képes lett volna kiállni magáért, talán másképp alakult volna minden. De ehhez olyan bátorságra lett volna szükség, amivel ő nem rendelkezett.
A tanulság egyértelmű volt: egy házasságban nem lehet hárman élni, ha a harmadik fél az anyós. Nem szabad feláldozni a saját boldogságot mások elvárásaiért. És a legfontosabb: nem szabad félni az újrakezdéstől, ha érzed, hogy rossz irányba tartasz.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy valaki egy zsarnoki anyós árnyékában élje le a mindennapjait, és túl értékes ahhoz, hogy olyan emberre pazaroljuk, aki még a saját családját sem képes megvédeni — még az édesanyjától sem.
Ez a történet végül csak egyetlen ember számára hozott valódi boldogságot: Renáta Fazekasnak, aki elég erős volt ahhoz, hogy elinduljon. Bernadett Kozma elérte, amit akart — a fia mellette maradt —, de elveszítette azt, amit nem becsült meg: az esélyt, hogy szerető anyós és nagymama lehessen. Zoltán pedig ott rekedt két világ között, a vágyott családi élet és az anyjától való elszakadás képtelenségének szorításában.
Az ilyen sorsok gyakoribbak, mint gondolnánk. A kiút pedig mindig ugyanaz: vagy megvéded a határaidat, vagy kilépsz. Harmadik út nincs. Renáta az utóbbit választotta — és egy pillanatra sem bánta meg.