– Márk, ez csapda – mondtam halkan, de a hangom akaratom ellenére megremegett. – Ezek a fotók évek óta léteznek. A barátnőm volt párja készítette őket… aztán később…
Nem tudtam befejezni a mondatot. Márk nem azért szakított félbe, mert nem érdekelte, hanem mert láthatóan fogalma sem volt, hogyan kezelje ezt az egészet. Az arca üres volt, mintha egyszerre túl sok információ zúdult volna rá.
Ebben a feszült pillanatban Hajnalka lépett az asztalunkhoz. Arcára az a jól ismert, mesterkélt együttérzés ült ki, amelyet évek alatt tökéletesített, miközben a család minden rezdülését kézben tartotta.
– Drágáim, ugyan miért kellene ebből veszekedésnek lennie? – csilingelte lágy hangon, és finoman Márk vállára tette a kezét. – Hiszen mondtam már: a múlt csak árnyék. Az számít, ami most van. Az őszinteség. A bizalom.
A szavai émelyítően édesek voltak. Nem bocsánatot kért. Inkább úgy adta elő magát, mint aki bölcsen elsimít egy kellemetlen félreértést, miközben valójában ő robbantotta ki az egészet.
Ránéztem, és úgy éreztem, mintha kiszorulna belőlem a levegő.
– Miért tette ezt? – kérdeztem egyenesen, figyelmen kívül hagyva, hogy Márk megpróbálta megnyugtatóan megszorítani a kezem.
Hajnalka hibátlanul ívelt szemöldöke felszaladt.
– Hogyhogy miért, kedvesem? Azért, hogy ne legyenek titkok ebben a családban. A fiamnak joga van tudni, kit vesz feleségül. Ez gondoskodás. Nem látod?
A „gondoskodása” inkább lassan ható méregnek tűnt, amely észrevétlenül szivárog a bőr alá.
Márk kétségbeesetten próbálta tompítani az élét a helyzetnek.
– Anya… ezt talán lehetett volna másképp is… nem mindenki előtt…
– És mikor derült volna ki? – vágott vissza szemrehányóan. – Tíz év múlva? Én csak megelőztem az elkerülhetetlent. A ti érdeketekben.
Márkra néztem. A vállai megereszkedtek, mintha az anyja szavai ólomsúlyként nehezednének rá. Akkor értettem meg igazán: ebben a teremben egyedül maradtam.
Nem fog mellém állni. Ő békét akar – bármi áron. Még akkor is, ha az az én megaláztatásom.
– Eszter… kérlek… ne csináljunk jelenetet… – suttogta könyörgő hangon.
Ez jobban fájt, mint a kivetített képek. Az, hogy a nyilvános megszégyenítésemet „jelenetnek” nevezte.
Közben Gergő odalépett a műsorvezetőhöz. Nem emelte fel a hangját, csak a telefonja kijelzőjét mutatta meg neki, amelyen már futott egy videó. A fiatal férfi pár másodpercig nézte a képernyőt, aztán elkerekedett szemmel Hajnalka felé pillantott.
Az arcán átsuhant a felismerés – és valami bosszúság is. Röviden bólintott Gergőnek, majd odahajolt a DJ-hez, és gyorsan súgott neki valamit.
A zene hirtelen elhallgatott.
– Hölgyeim és uraim, egy újabb meglepetés következik! – harsogta a mikrofonba, és jelentőségteljesen a főasztal felé sandított. – A menyasszony bátyja, Gergő, külön videóval készült erre az estére!
Hajnalka elégedetten elmosolyodott. Nyilván azt hitte, ez egy ügyes kísérlet a feszültség oldására, vagy egy újabb figyelmesség, amely ismét rá irányítja a reflektorfényt. Még a frizuráját is megigazította, felkészülve az újabb csodálatra.
A DJ-pultnál találkozott a tekintetem Gergőével. A szemében nem volt vidámság. Csak hideg elszántság.
A fények ismét kialudtak.
A vásznon szemcsés, remegő felvétel jelent meg. A hang tompán szólt, mintha falon keresztül rögzítették volna. Nyilvánvaló volt, hogy kapkodva, egy egyszerű telefonnal készült, minden utómunka nélkül.
A helyszín ünnepi díszben állt: szilveszteri girlandok lógtak a mennyezetről, az asztalok roskadoztak az italoktól és falatoktól. A kép közepén egy nő táncolt harsány nevetéssel – Hajnalka.
A valóságban ülő Hajnalka mosolya lassan megdermedt, ahogy a vendégek felismerték az alakját.
A felvételen szemmel láthatóan erősen ittas volt. Mozdulatai túlzóak és kapkodóak, a pezsgő kilöttyent a poharából, rá a ruhájára és a körülötte állókra.
A kamera ekkor ráközelített a vele szemben álló fiatal férfira, aki legfeljebb huszonöt éves lehetett, tipikus irodai informatikus külsejével. Zavartan toporgott a káosz közepén.
– Levente! Miért vagy ilyen unalmas?! – rikácsolta Hajnalka a felvételen. – Gyere ide! Megtanítalak táncolni!
A hangszórókból visszhangzott a saját, éles kacagása, miközben a képernyőn már mozdult is a fiú felé.