Egyetlen aláírás, amely keresztbe tett egy férj gondosan felépített válási tervének
Géza Kozma a konyhaasztalnál ült, előtte iratok halmai hevertek, amelyeket aprólékosan átnézett. Ilona Szilágyi a mosogatónál állt, edényeket tisztított, közben oldalról figyelte a férjét. Az utóbbi időben feltűnően sokszor bújta a papírokat, és ez nyugtalanította.
– Géza, mit csinálsz már megint azokkal az aktákkal? – kérdezte, anélkül hogy felé fordult volna.
– Ügyes-bajos dolgok. Semmi közöd hozzá – felelte kurtán.
Ilona megdermedt egy pillanatra. Ez a hangnem idegen volt tőle. Fél éve mintha kicserélték volna Gézát: távolságtartó lett, ingerült, gyakran elérhetetlen. Volt, hogy eldugta a telefonját, máskor órákkal később ért haza. Nemrég pedig saját szemével látta, amint az autóban egy fiatal nővel beszélgetett, feltűnően bensőséges közelségben.
– Ilona, holnap elmegyünk a közjegyzőhöz – jegyezte meg Géza, miközben az iratokat egy mappába rendezte.
– Miért mennénk oda? – kérdezte meglepetten.
– Az ingatlannal kapcsolatban intéznivaló van. Aktualizálni kell néhány dokumentumot.
– De hát eddig is minden rendben volt. Miért pont most?
Géza felnézett, a tekintete rideg volt, szinte idegen.
– Papírmunkával kapcsolatos gondok merültek fel. Kelleni fog az aláírásod.
Ilona elzárta a csapot. Szorítás jelent meg a mellkasában. Miféle gondok? Húsz éve vették a lakást, soha nem volt vele probléma.
– Mégis milyen gondok? – faggatta tovább.
– Ne fárassz ezzel. Holnap úgyis kiderül minden – zárta le a beszélgetést Géza, majd bevonult a hálószobába.
Ilona ott maradt a konyhában, remegő kézzel. Érezte, hogy baj közeleg, de nem tudta megfogalmazni, pontosan mi.
Az éjszaka nyugtalan volt. Géza forgolódott, álmában motyogott. Ilona ébren feküdt, és újra meg újra eszébe jutott az a telefonhívás, amelyet két nappal korábban véletlenül hallott meg.
– Igen, Vivien, hamarosan minden megoldódik – mondta akkor Géza a balkonon. – Pár nap, és végre szabadok leszünk.
Vivien Váradi. Ki ez a nő? És mit jelent az, hogy „szabadok”?
Reggel Géza szokatlanul feldobott volt. Gondosan megborotválkozott, elegáns inget vett fel.
– Indulhatunk? – kérdezte, miközben zsebre vágta a kulcsokat.
– Géza, nem mondanád el előbb, hova megyünk pontosan? – próbálkozott Ilona.
– Ott mindent elmagyaráznak. Gyere már.
Az autóút feszült csendben telt. Ilona többször is beszélgetést kezdeményezett, de Géza csak hallgatott, sőt, halkan dúdolt. Ilona nem emlékezett, mikor látta utoljára ilyen jókedvűnek.
A közjegyzői iroda a belvárosban volt. Géza leállította az autót, majd magához vette a mappát.
– Figyelj rám. Bent megmutatják, hol kell aláírni. Aláírod, és túl vagyunk rajta – mondta Ilonának.
– De mit írok alá pontosan?
– A lakással kapcsolatos iratokat. Semmi különös.
A hangja feszült volt, hiába próbálta leplezni. Ilona gyanúja egyre erősödött.
A váróban többen ültek. Géza a pulthoz lépett.
– Adrienn Takácshoz jöttünk, tíz órára – közölte.
– Fáradjanak a hármas irodába – válaszolta a titkárnő.
A közjegyző negyvenes éveiben járó, szigorú tekintetű nő volt.
– Jó napot kívánok. A lakás értékesítésével kapcsolatban érkeztek? – kérdezte tárgyilagosan.
Ilona elsápadt.
– Milyen értékesítéssel? – bukott ki belőle.
– Igen, erről van szó – vágta rá gyorsan Géza.
– Állj meg egy pillanatra! – fordult Ilona felé. – Te azt mondtad, csak papírokat frissítünk!
– Ne csinálj botrányt – sziszegte Géza.
– Nem botrányt csinálok, hanem tudni akarom, mi történik!
Adrienn Takács zavartan megköszörülte a torkát.
– Talán jobb lenne, ha előbb tisztáznák egymás között…
– Nincs mit tisztázni – szakította félbe Géza. – Minden el van döntve. Kérem, mutassa az aláírás helyét.
– A házastárs beleegyezése nélkül ezt nem intézhetem el – válaszolta a közjegyző.
– Beleegyezik – jelentette ki Géza.
– Nem egyezem bele! – csattant fel Ilona. – Teljesen elvesztetted az eszed?
Géza türelmetlenül nézett rá.
– Elég a jelenetből. Elválunk. Eladjuk a lakást, a pénzt elosztjuk.
Ilonát sokként érte a kijelentés. Válás? Mikor döntött erről? Miért most, idegenek előtt?
– Te… mit mondtál az imént? – kérdezte alig hallhatóan.
– Egy hete beadtam a válókeresetet – felelte Géza hűvösen.
Ilona lába megremegett. Hirtelen minden értelmet nyert: Vivien, a titkolózás, a sietség.
– Tehát mindent eldöntöttél nélkülem? – kérdezte megtörten.
– Ne dramatizáld. Már régóta csak együtt élünk, nem élünk együtt.
– És ezt miért most tudom meg?
– Mert tudtam, hogy kiborulsz.
Adrienn Takács együtt érző pillantást vetett Ilonára, mielőtt újra megszólalt volna, jelezve, hogy a jogi eljárás ilyen körülmények között nem folytatható tovább, és ezzel a feszültség csak még tovább sűrűsödött a szobában.