…az adásvétel időpontjára vonatkozóan. A szakértői véleményt közjegyző hitelesítette, és a bíróságok által elfogadott dokumentumnak minősül.
A jelentés egyértelműen kimondta: az ingatlan valós piaci értéke negyvenszer alacsonyabb volt annál az összegnél, amelyet a szerződésben feltüntettek.
Abban a bizonyos szerződésben, amelyet ön, Erika Hegedűs, benyújtott a gyámhatósághoz, kizárólag azért, hogy engedélyt kapjon az én pénzem elköltésére.
Erika arca elsápadt, majd megnyúlt, mintha hirtelen éveket öregedett volna. A szemei elkerekedtek. Előrehajolt, ösztönösen nyúlt a papírok felé, de az ujjai remegtek, nem tudta megfogni őket.
Lilla nem hagyta, hogy összeszedje magát. A második dosszié tompa koppanással csúszott az asztal közepére.
— Második tény — mondta nyugodtan. — Itt vannak a ház korábbi tulajdonosának, Lajos Fehérnek a vallomásai. Az ügyvédeim egy hete találták meg. A város szélén él, nyugdíjas, de az emlékezete pontosabb, mint egy adatbázisé.
Emlékszik minden részletre. Arra, hogyan kereste fel ön személyesen, hogyan ajánlott neki „kihagyhatatlan üzletet”, és arra is, hogy készpénzben mindössze nyolcvanezer forintot adott át neki. A szerződésben viszont hárommillió-kétszázezer forint szerepelt — kizárólag az ön kifejezett kérésére.
Fel tudja idézni azt is, hogy élénkpiros kabát volt önön. Ezt nemcsak ő, hanem a szomszédok is látták, akik vállalták, hogy mindezt a bíróság előtt is megerősítik.
És ami a legfontosabb: Lajos Fehér aláírta a beismerő nyilatkozatot.
Tanúként hajlandó vallomást tenni. Akár azonnal.
Lilla szünetet tartott. A tekintete úgy szegeződött Erikára, mint két éles fénysugár.
— Ez a cselekmény különösen nagy értékre elkövetett csalásnak minősül — mondta tárgyilagosan, szinte ítélethirdetésként. — Hivatali helyzettel való visszaéléssel, előre kitervelt módon, több személy közreműködésével.
A Büntető Törvénykönyv megfelelő paragrafusa szerint.
A kiszabható büntetés: akár tíz év szabadságvesztés. Teljes vagyonelkobzással.
— Te… te ezt nem teheted meg… — Erika hangja rekedt volt, majd elcsuklott. Az addig viselt gőg páncélja darabokra hullott. A mellkasához kapott, mintha a szíve nem bírná tovább.
— Lillácskám… kicsim… könyörgöm… tönkreteszel! — zokogta. — Börtönbe juttatsz! Ott vannak a gyerekeim, az unokáim… a fiaim! Mindent elveszel tőlünk! Hiszen én neveltelek! Én mentettelek meg!
Lilla meg sem mozdult. Nem érzett együttérzést. Nem volt benne bizonytalanság. A lelki szemei előtt megjelent egy kép: egy tizennégy éves lány áll az esőben egy sír mellett, tele hittel és fájdalommal. Aztán ugyanaz a lány térdel egy dohos, magányos lakás padlóján, idegenek piszkos zoknijait mossa, csak hogy egy kis meleghez jusson.
— Nem neveltél fel — felelte jéghidegen. — Használtál.
— Nem megmentettél. Tönkretettél.
Előrelépett egyet. Az árnyéka rávetült Erikára, mint egy végleges döntés.
— Most választási lehetőséget kapsz — mondta halkan. — Olyat, amilyet te soha nem adtál nekem.
— Az első: holnap reggel ezek az iratok az ügyészségen landolnak.
Másnap házkutatás lesz. Vagyonzárolás. Büntetőeljárás indul.
Elveszíted ezt a lakást. Az autót. A nyaralót. A megtakarításaidat.
És ami a legfontosabb: a szabadságodat.
A fiaid majd a büntetés-végrehajtási intézetbe járnak látogatni. Szégyellni fognak. Az unokáid pedig soha nem tudják meg, ki voltál valójában.
Lilla elhallgatott, hagyta, hogy a szavak leülepedjenek, mint hamu egy tűzvész után.
— A második lehetőség: egy hónapon belül átutalod a számlámra a szülői lakásban lévő részem teljes, jelenlegi piaci értékét.
Plusz a tizenöt év jogtalan pénzhasználatának kamatát.
Minden számítás készen van. Minden forint alátámasztva iratokkal, igazolásokkal, kimutatásokkal.
És utána — soha többé nem találkozunk.
Sem bíróságon. Sem az életben.
Mintha nem is léteznél számomra.
Erika némán bámulta őt. A szemében nem egyszerű félelem ült, hanem ösztönös, állati rettegés. Megértette: ez nem blöff. Nem zsarolás. Ez a végkifejlet.
Lilla nem bosszúért jött.
Az egyensúlyt állította helyre.
Három héttel később Lilla számláján megjelent egy összeg, amely két belvárosi luxuslakás értékével volt egyenlő. Erika mindent eladott: a fényűző lakást, az autót, a vidéki házat. Egy apró, egyszobás lakásba költözött a város szélére — pontosan oda, ahonnan Lilla egykor menekült, maga mögött hagyva a megaláztatást és a nélkülözést.
Lilla pedig vett egy kicsi, világos lakást egy régi, barátságos városrészben — ott, ahol a gyerekkora telt. Ahol pocsolyákban ugrált, nevetett az anyjával, krétával rajzolt az aszfaltra. Nem érzett mámoros örömöt. Nem érzett elégtételt.
Igazságot érzett.
Mélységest, tisztát, akár a forrásvíz.
A szülei emlékéről lemosta az árulás szennyét.
Végre hazatért — nemcsak testben, hanem lélekben is.
Túlélte.
Győzött.
És most már szabad volt.