— Ne rohanjunk ennyire előre — szólalt meg Marcell Farkas, felállva a fotelből. — Talán le kellene ülnünk, és normálisan átbeszélni mindent.
— Nincs mit megbeszélni — felelte Eszter Illés anélkül, hogy ránézett volna. Beírta az étterem e-mail címét, és már gépelte is az üzenetet. — Találtál magadnak egy nálam megfelelőbb menyasszonyt. Ebből következik, hogy ez az esküvő elmarad. Egyszerű logika, nem?
— Hát… végül is — Marcell zavartan a tarkóját vakarta. — De muszáj ennyire hirtelen? Nem lehetne inkább elhalasztani?
Eszter nem reagált. Ujjai gyors ütemben futottak végig a billentyűzeten. Az első levél elküldve: a vacsora lemondása. A második: a terem bérlésének felmondása. A harmadik: a műsorvezető szolgáltatásának visszavonása. A negyedik: a tortarendelés törlése.
— Minden az én nevemen futott — jegyezte meg, továbbra is a képernyőt figyelve. — Így nem lesz fennakadás. Holnap felhívom a virágost és a fotóst is. A gyűrűk maradnak, de azokat még vissza lehet vinni, ha megvan a blokk, egy héten belül.
— Várj csak — lépett közelebb Marcell. — Te ezt most tényleg végigcsinálod? Mindent lefújsz?
— Szerinted nem kéne? — Eszter végre felnézett. — Vagy azt tervezted, hogy két esküvőt tartasz?
— Nem, dehogy… csak azt hittem, beszélni akarsz róla, tisztázni…
— Nincs mit tisztázni — Eszter lehajtotta a laptop fedelét, majd felállt. — Az édesanyád talált neked egy alkalmasabb menyasszonyt. Gratulálok. Részemről szabad vagy.
Elhaladt Marcell mellett, bement a hálószobába, és levett egy utazótáskát a szekrényből. Ruhák, sminkcuccok, iratok kerültek bele egymás után. A férfi az ajtóban állt, tanácstalanul figyelte.
— Hova készülsz?
— Egy barátnőmhöz. A lakás a tiéd, én csak ideiglenesen voltam bejelentve. Holnaptól albérletet keresek.
— Ne menj el! — Marcell belépett a szobába. — Maradj itt, legalább egy ideig, nyugodtan átgondolhatnánk mindent!
— Nem akarok — Eszter becipzározta a táskát, vállára vette. — Nem érzem jól magam egy olyan ember mellett, aki szerint én nem vagyok elég jó választás.
— Ilyet nem mondtam!
— De igen. Csak máshogy fogalmaztál — Eszter felvette a kabátját, sálat tekert a nyaka köré. — Azt mondtad, hogy „csak” egy menedzser vagyok, miközben neked egy nagyvállalat vezetőjének lánya kell, belvárosi lakással. Rémlik?
Marcell szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang. Eszter az ajtóhoz lépett, majd még visszafordult.
— Add át Erzsébet Királynak az üdvözletemet. Kívánom, hogy végre találjon a fiának igazán méltó menyasszonyt. Talán harmadszorra nagyobb szerencséje lesz.
— Harmadszorra? — értetlenkedett Marcell.
— Miért, mit gondoltál? Ha az első nem felelt meg, a második sem biztos, hogy jó lesz. Ki tudja, lehet, hogy Viktória Fazekas természete túl nehéznek bizonyul. Vagy anyád talál majd még nála is „jobbat”.
Eszter válaszra sem várva kilépett, az ajtó halk kattanással zárult mögötte. Lesétált a lépcsőn, majd kilépett az utcára. A hó tovább hullott, vastag fehér réteg borította az autókat és a járdát. Elővette a telefonját, és tárcsázott.
— Adrienn, én vagyok. Átmehetek hozzád? Csak egy kis időre, amíg találok egy lakást.
— Persze! — Adrienn Papp hangja aggódón csengett. — Mi történt?
— Majd elmesélem. Tíz perc múlva indulok.
Eszter taxit intett, beült hátra. A sofőr bekapcsolta a fűtést, a kocsiban hamar kellemes meleg lett. Hátradőlt, lehunyta a szemét. Meglepő módon nem érzett fájdalmat vagy csalódást. Csak megkönnyebbülést és tiszta fejű nyugalmat.
Adrienn a lakás ajtajában várta egy bögre forró teával.
— Na, beszélj — mondta, miközben leültette Esztert a kanapéra. — Mi történt?
— Az esküvő lefújva — válaszolta röviden Eszter, a csészét melengetve a tenyerében. — Marcell talált nálam megfelelőbb menyasszonyt.
— Tessék?! — Adrienn majdnem elejtette a bögréjét. — Hogyhogy „megfelelőbbet”?
Eszter mindent elmondott: a beszélgetést, Viktória Fazekast, Erzsébet Király közbenjárását. Adrienn arca egyre komorabb lett.
— Micsoda alak! — fakadt ki végül. — És te csak úgy eljöttél?
— Mit kellett volna tennem? Jelenetet rendezni? Könyörögni? — Eszter megvonta a vállát. — Köszönöm, nem. Ha valaki kevésnek tart, akkor nincs közös utunk.
— De hát egy hét múlva lett volna az esküvő! A vendégek, a pénz, minden!
— Volt — pontosított Eszter. — Már mindent lemondtam. Szerencsére én intéztem. Holnap reggel a maradék szolgáltatókat hívom, a vendégeknek pedig írok egy üzenetet.
Adrienn hitetlenkedve csóválta a fejét.
— Hihetetlen, milyen nyugodt vagy.
— Talán csak elfáradtam — vallotta be Eszter. — Fél éve szerveztük, közben meg az anyja végig cserejelöltet keresett. Meg is találta. Ennél többet nem nagyon lehet hozzátenni.
Éjfélig ültek a konyhában, átbeszélve a történteket és a következő lépéseket. Adrienn felajánlotta, hogy Eszter maradhat nála, ameddig csak szükséges. Eszter hálásan bólintott; most valóban jól jött a támogatás.
Másnap korán kelt, és azonnal intézkedni kezdett. Felhívta a virágost, elmondta a helyzetet, lemondta a csokrokat. A fotós megértő volt, visszautalta az előleget. A gyűrűket is elhatározta, hogy visszaviszi az üzletbe — a blokk megvolt, a határidőn belül volt.
Délre minden szervezési kérdés lezárult. Már csak a vendégek értesítése maradt. Eszter megfogalmazott egy rövid üzenetet: „Az esküvő rajtam kívül álló okok miatt elmarad. Elnézést kérek az okozott kellemetlenségért.” Elküdte a közös csoportba, majd lenémította az értesítéseket, és hagyta, hogy a csend átvegye a helyét.