Kristóf Deák volt a következő, aki bemutatkozott.
— Kristóf Deák, vezető szakértő — mondta el a nevét megszokott, kissé öntelt magabiztossággal. — Négy éve dolgozom a cégnél, több stratégiai projektért felelek…
— Kiváló — vágott közbe Attila Orosz hűvös tárgyilagossággal. — Akkor holnap reggel kilencre kérem az összes futó projekt részletes jelentését. Különös tekintettel az „Északi Negyed” ügyre.
Kristóf enyhén megköszörülte a torkát.
— Ott… vannak kisebb fennakadások az adminisztrációban — motyogta.
— Semmi gond — válaszolta Attila érzelemmentesen. — Át fogjuk tekinteni.
Júlia alig észrevehetően elmosolyodott. Pontosan tudta, hogy a „kisebb fennakadások” mögött valójában fél éve húzódó káosz, eltűnt határidők és kozmetikázott számok lapulnak.
Aznap este Kristóf borús arccal lépett be a lakásba.
— Ez az Orosz kibírhatatlan — morogta, miközben lerúgta a cipőjét. — Mindenbe beleüti az orrát, a jelentéseimet szétszedi, számokat, határidőket kér számon… mintha valami kezdő lennék.
— Lehet, hogy csak tényleg ért hozzá — vetette fel Júlia nyugodtan.
— Ugyan már — legyintett Kristóf. — Holnap majd mindent elmagyarázok neki.
Júlia bólintott.
— Magyarázd el. Csak érthetően.
Másnap Attila alapos helyzetértékelést tartott. Júlia az oldalsó sorban ült, jegyzetfüzettel a kezében, és úgy tett, mintha gondosan felírna mindent.
Amikor Kristóf került sorra, látványosan belegabalyodott a saját adataiba. A kérdések felére nem tudott érdemben válaszolni, egyik táblázat ellentmondott a másiknak.
Attila csak bólintott.
— Rendben. Ezt később négyszemközt folytatjuk — mondta röviden.
A megbeszélés után odalépett Júliához.
— Most már értem, miért erőltetted ezt a felállást — jegyezte meg halkan. — A férjed projektjeiben gyakorlatilag semmi sincs rendben.
— Pontosan — felelte Júlia. — És ideje, hogy ez láthatóvá váljon.
A hónap végére az osztály szinte felismerhetetlenné vált. Három régóta stagnáló projekt végre elindult, két új szerződést is aláírtak. Attila Orosz gyorsan tekintélyt szerzett magának, Júlia pedig láthatatlan háttéremberként segítette minden lépését.
Kristóf eközben egyre ingerlékenyebb lett. Folyamatosan panaszkodott, hogy az „új főnök apróságokon lovagol”.
— Ne hagyd magad megalázni, fiam — hergelte az anyja, Erzsébet Fekete. — Mutasd meg, ki vagy te valójában.
— Meg fogom — dörmögte Kristóf. — Nem tűröm, ha dirigálnak nekem.
Júlia ezeket a beszélgetéseket hallgatva csak csendesen mosolygott. Tudta, hogy az elszámolás napja már nincs messze.
Minden egy péntek reggelen indult el igazán.
Attila berendelte Kristófot az irodájába. Az egész részleg hallotta, ahogy bent felemelt hangon védekezik, bizonygatja, hogy „minden kézben van”, majd kiviharzik, bevágja az ajtót, és a folyosón káromkodva távozik.
Júlia úgy tett, mintha mindez nem érintené. Pedig pontosan tudta: elérkezett a pillanat.
Este Kristóf tajtékozva érkezett haza.
— Elegem van ezekből az idiótákból! — csapta le a táskáját a székre. — Orosz minden egyes pontba belekötött, azt mondta, alkalmatlan vagyok! Fogalma sincs arról, hogyan működik ez az üzlet!
— Lehet, hogy jobban érti, mint gondolod — válaszolta Júlia higgadtan.
— Mit beszélsz? Négy éve vagyok ott! Nélkülem az osztály szétesett volna! Erre jön ez az új ember, és hirtelen ő az úr!
Erzsébet Fekete felnézett a tévéből.
— Ne hagyd magad, Kristóf. Az új vezetők mindig így kezdenek, fitogtatják a hatalmukat. Viseld el egy darabig, aztán találd meg a gyenge pontját.
— Már látom is — jelentette ki magabiztosan Kristóf. — Van az a tanácsadó nő, aki állandóan a fülébe súg. Biztos ő irányít mindent. Szerintem a szeretője.
Júlia kis híján felnevetett, de időben visszafogta magát.
— Tényleg azt gondolod, hogy szerető? — kérdezte ártatlan hangon.
— Biztos vagyok benne — bólogatott Kristóf. — Elegáns, okos tekintete van, nem egy egyszerű alkalmazott. Rajta keresztül dönt el mindent.
— Érdekes — jegyezte meg Júlia, miközben teát töltött. — Majd meglátjuk, mi lesz ebből.
A folytatás egyetlen szóban összefoglalható volt: elbocsátás.
Hétfő reggel Attila aláírta a határozatot.
A megfogalmazás hivatalos és kíméletlen volt: „A munkakör betöltésére való alkalmatlanság, valamint az ismétlődő jelentési hibák miatt.”
Kristóf tiltakozott, kiabált, perrel fenyegetőzött. De az iratok egyértelműek voltak: minden hiányosság, minden kozmetikázott adat, minden hamis állítás rendszerezve, bizonyítékokkal alátámasztva feküdt az asztalon.
Júlia a háttérből figyelte, ahogy a férje vörös fejjel kiviharzik, a folyosón telefonálva szid mindenkit. A kollégák összenéztek — senki sem sajnálta igazán. Kristóf maga ásta meg a gödröt.
Este felhívta Júliát.
— Kirúgtak. Ezek az alakok mindent elterveztek!
— Tényleg? — csodálkozást színlelt. — Hogy történhetett?
— Orosz meg az a nője! Minden hamis volt! Be fogom bizonyítani, hogy igazam van!
— Bizonyítsd — mondta Júlia nyugodtan. — Csakhogy a papírok mást mutatnak.
Kristóf bontotta a vonalat.
Késő este ért haza.
Arca sötét volt, léptei nehezek.
Júlia épp az asztalt pakolta le, Máté már aludt. A konyhában friss csirkeleves és sütemény illata terjengett — szándékosan teremtett otthonos hangulatot, hogy az ellentét még élesebb legyen.
— Szóval… megtörtént a beszélgetés? — kérdezte csendesen.
— Kirúgtak — felelte Kristóf anélkül, hogy ránézett volna. — Orosz azt mondta, dilettáns vagyok, és veszélyeztetem az egész osztály munkáját.