A csontig hatoló hideg mintha nemcsak az utcáról, hanem belülről is átjárta volna Júliát. A gondolatai körbe-körbe jártak, végül mégis ugyanoda jutottak vissza. Elővette a telefonját, lassan végiggörgette a névjegyzéket, majd megállt egy számnál, amelyhez öt éve hozzá sem ért.
Apa.
Egy pillanatig csak nézte a kijelzőt. Az ujjai remegtek, amikor végül megérintette a hívás ikonját.
— Júlia? — szólalt meg a vonal túlsó végén a hang, amely azonnal elvesztette korábbi keménységét. — Kislányom?
Összeszorult a torka, nyelt egyet.
— Apa… beszélnem kellene veled. Találkozhatnánk?
Rövid csend következett, mintha a férfi még várna valamire, egy kimondatlan mondatra. Aztán halkan felelt:
— Persze. Holnap hatkor, az irodámban. Anyád most a nővérénél van Balatonalmádiban, nyugodtabb lesz így.
— Köszönöm. Ott leszek.
Amikor letette a telefont, Júlia mély levegőt vett. A mellkasából mintha lekerült volna egy súly. Az első lépés megtörtént. Innen már nem volt visszaút.
Apja irodájában ugyanaz az ismerős illat fogadta: frissen főzött kávé és drága papír. Semmi sem változott, és mégis minden más lett. Károly Somogyi nem kérdezett, nem magyarázott — egyszerűen magához ölelte a lányát. Igazi, meleg ölelés volt.
— Ülj le — mondta végül. — Hallgatlak.
Júlia beszélni kezdett. Nem sírt, nem állt meg. Elmondott mindent: a letiltott bankkártyákat, az anyósát, a fokozatos leépülést, ahogyan az egykori magabiztos nőből olyan ember lett, aki fél megszólalni.
Az apja figyelmesen hallgatta, időnként bólintott.
— És mit szeretnél? — kérdezte hosszas csend után.
— Visszakapni önmagam. Újra dolgozni. Újra pénzt keresni.
Habozott egy pillanatig, majd határozottabban folytatta:
— És megmutatni Kristófnak, hogy valójában ki mire képes.
Károly Somogyi elmosolyodott, szeme összeszűkült.
— Ez már konkrétabb. Mondd tovább.
— Tudod, hol dolgozik. Az „Alfa-Építőnél”. Utánanéztem: a céget eladásra kínálják. Vedd meg. Papíron legyen másé, de az irányítás az én kezemben legyen. Meghatalmazáson keresztül. Név nélkül. Csak egy külsős tanácsadó lennék, akit senki sem ismer.
Az apja felvonta a szemöldökét.
— Ez inkább bosszúnak hangzik.
— Nem az — rázta meg a fejét Júlia. — Ez kontroll. Nem tönkretenni akarom, hanem helyreállítani az egyensúlyt. Pénzzel alázott meg, én munkával válaszolok.
Hosszú ideig nézte őt az apja, majd végül megszólalt:
— Rendben. De feltételekkel.
— Hallgatlak.
— Egy: hivatalosan tanácsadó vagy, vezetői pozíció nélkül. Kettő: három hónapod van eredményt hozni. Ha nem megy, kiszállok. Három: anyád erről egyelőre semmit sem tud.
— Elfogadom — bólintott Júlia. — Mindenben.
— Akkor készülj. Holnap megkapod az iratokat. Meglátjuk, maradt-e még benned harapás, kislányom.
A következő napok szinte összefolytak. Alig aludt. Reggelente elvitte Gábor Balázst az óvodába, onnan egyenesen az apja irodájába rohant. Jelentéseket elemzett, vázlatokat készített, újra megtanult gyorsan és pontosan dolgozni — hibázás nélkül.
Esténként hazatért, ahol két ember várta, akik biztosak voltak benne, hogy hamarosan összeroppan.
— Merre csavarogsz állandóan? — kérdezte Kristóf a harmadik napon.
— Ismerősöket keresek, hátha adnak kölcsön — felelte mosolyogva.
— A büszkeség még mindig nem engedi, hogy a férjedtől kérj? — szúrta közbe Erzsébet Fekete gúnyosan.
— Férjemtől nincs mit kérni. Attól, aki elzárta a pénzemet, igen — vágta rá nyugodtan Júlia.
Összenéztek. Nem tetszett nekik ez a higgadtság. Ő pedig látta rajtuk — és szinte fizikai örömet érzett.
Két hét múlva az apja röviden közölte:
— Az üzlet lezárult.
Az új irányítási struktúrát kijelölték, és másnap megjelent az „Alfa-Építőnél” az új osztályvezető: Attila Orosz. Papíron tapasztalt szakember, a valóságban Júlia meghosszabbított keze.
— A férjed nem fog rájönni — mondta Károly Somogyi elégedetten.
— Nem — felelte Júlia. — Régóta nem lát engem igazán.
Másnap reggel Kristóf izgatottan lépett be az ajtón.
— El sem hiszed! Megvették a részleget. Új tulaj, komoly ember. Változások lesznek, új projektek. Szerintem előrébb lépek — értékelnek odabent.
Júlia letette elé az omlettet.
— Akkor örülj neki.
— Persze — mondta önelégülten. — Jön valami új főnök, de nélkülem nem boldogul.
— Természetesen — bólintott Júlia. — Nélküled sehogy.
Magában csak ennyit tett hozzá: majd meglátjuk.
Másnap öt év után először öltött magára üzleti kosztümöt. A sötétkék darabot, amely tökéletesen állt rajta, és egykor a szabadság jelképe volt. Most ismét páncéllá vált.
Hivatalosan „külsős marketingtanácsadóként” jelent meg, az új vezető meghívására. Mindenki számára segéderő volt. Valójában ő volt az ész a háttérben.
A megbeszélés tízkor kezdődött.
Attila Orosz magabiztosan irányította a termet: röviden, keményen, lényegre törően beszélt. Júlia hátul ült, jegyzetfüzettel az ölében, és figyelte, ahogy a férje arca fokozatosan megfeszül, amikor rádöbbent, hogy az új rendszerben már semmi sem úgy működik, mint korábban.