Lilla ujjai remegtek, miközben újra és újra végigpörgette a sorokat. Általános meghatalmazás Balázs Hegyi nevére, teljes körű jogosultsággal az ingatlan értékesítésére. A gyomra görcsbe rándult.
— Teljesen elment az eszed?! — fakadt ki, majd egyetlen dühös mozdulattal kettészakította a lapot. — Erről szó sem lehet! Hallod? Soha az életben nem írok alá ilyet!
Balázs arca egy pillanat alatt megváltozott. A korábbi higgadt, támogató férj szerepe szertefoszlott, helyét nyers indulat vette át.
— Nem akarod aláírni? — lépett egészen közel hozzá, szinte az arcába. — Dehogynem fogod. Ne felejtsd el: abban a lakásban laksz, amit én fizetek. Azt eszed, amit én hozok haza. Az van rajtad, amit az én pénzemből veszünk!
— Van munkám! — csattant fel Lilla. — Restaurátor vagyok egy múzeumban!
— Restaurátor… — sziszegte Nikolett gúnyosan. — Huszonötezer forint havonta. Abból még egy szobát sem bérelsz, nemhogy lakást.
— De legalább a hivatásomat végzem! — húzta ki magát Lilla. — Nem mások zsebében kotorászom!
— Másokéban? — Balázs hirtelen a csuklójára szorított. — Házasok vagyunk. Ami az enyém, az a tiéd, ami a tiéd, az az enyém. Vagy ez csak addig igaz, amíg neked kedvez?
Lilla kirántotta a kezét.
— Engedj el! Fáj!
— Jaj, szegényke… — nevetett fel Nikolett. — A nagyapád meghal, rád hagy egy vagyont, és te sajnálod megosztani a férjeddel? Szép kis önzés.
— A nagyapám már nincs életben! — Lilla hangja elcsuklott, a szeme megtelt könnyel. — Három hónapja temettük el! Pontosan tudjátok!
— És? — vont vállat Balázs közömbösen. — Szép kort élt meg. Nyolcvan év nem kevés. Ideje továbblépni, nem a múltba kapaszkodni.
Ebben a pillanatban lépett be Lajos Oláh, Nikolett férje. Alacsony, kissé pocakos alak volt, ritkuló hajjal, izzadt homlokát zsebkendővel törölgette.
— Akkor készen állunk? — kérdezte száraz üzleti hangon. — A japán befektetők nem szoktak várakozni.
— Lilla makacskodik — fakadt ki Nikolett. — Hirtelen nagyon ragaszkodó lett a pénzhez.
— Ragaszkodó? — füttyentett Lajos. — Négy millió forint nem aprópénz. Balázs, azt mondtad, elintézed a feleségeddel.
— El fogom — mordult Balázs, majd Lillára nézett. — Utoljára kérdezem normálisan. Aláírod?
— Nem.
— Akkor jöjjön a másik módszer — biccentett Lajos felé. — Mutasd meg neki.
Lajos elővette a tabletjét, és elindított egy felvételt. A kijelzőn Lilla jelent meg a nagyapja régi műhelyében. Szerszámokat pakolt, halkan dúdolt. A kamera közelebb zoomolt: a kezében egy antik ékszerdobozt tartott.
— Ismerős? — kérdezte Lajos. — Biztonsági kamera. Egy tizennyolcadik századi szelence. Piaci értéke úgy félmillió.
— De hát… — Lilla teljesen összezavarodott. — Ez a nagymamámé volt! A nagyapa őrizte ott, én csak hazavittem!
— Bizonyítani tudod? — kérdezte Nikolett édes mosollyal. — Van róla bármilyen papír? Számla? Igazolás?
— Nincs… — suttogta Lilla. — Családi örökség…
— Pontosan — vette át Balázs, miközben átvette a tabletet. — A rendőrség viszont úgy fogja látni, hogy egy múzeumi restaurátor antik tárgyakat lop. El tudod képzelni a címlapokat? A munkádnak vége. És akár büntetőügy is lehet belőle.
Lilla a három emberre nézett — a férjére, annak nővérére és a sógorára — és úgy érezte, mintha idegenek állnának előtte. Hol volt az a Balázs, aki esküvőkor örök támogatást ígért?
— Ez zsarolás… — lehelte.
— Nem — javította ki Lajos nyugodtan. — Ez kompromisszum. Aláírsz, megkapod a részedet, mindenki elégedett. Ha nem… a felvétel megy a rendőrségre. A döntés a tiéd.
Ekkor megszólalt Lilla telefonja. A kijelzőn Pál Bíró neve villant fel — a nagyapja régi barátja, szintén antikvárius.
— Halló, Pál bácsi? — szólalt meg remegő hangon.
— Lillácska, azonnal gyere a műhelyhez! — kiabálta az idős férfi. — Itt állnak emberek papírokkal, és azt mondják, hogy az ingatlant már eladták!
— Tessék?! — Lilla felpattant. — De hát… hogyan lehetséges ez?
Balázsra nézett. A férfi csak széttárta a karját, ártatlan arckifejezéssel.
— Mondtam, hogy nincs időnk várni. Lépni kellett.
— Hiszen semmit nem írtam alá!
— Az most mellékes — vágott közbe Nikolett hűvösen. — Balázsnál ott a házassági anyakönyvi kivonatotok, és Ed… vagyis Lajos mindent elintézett az ismerősei révén. Formálisan úgy néz ki, mintha beleegyeztél volna.