…sem félelem, sem meglepetés nem tükröződött benne. Csak a fáradt tudomásulvétel, hogy ami elkerülhetetlen volt, most végleg bekövetkezett.
— Mégis mit képzelsz magadról? — szólalt meg Benedek Hegyi már az ajtóból. A hangja tompa volt és visszafogott, éppen ettől vált fenyegetővé. Nem emelte fel a hangját. Nem vitázott. Vádat emelt.
Eszter Kelemen nem válaszolt azonnal. Csak nézte őt csendben. Nem a férjét látta benne, hanem egy harcba küldött katonát. Egy idegent, aki parancsot teljesít.
— Kidobtad az anyámat? Az anyámat! Egy idős asszonyt! Egyszerűen kitetted az ajtón?! — beljebb lépett, az ujjai ökölbe szorultak. Légzése szaggatott volt, mintha futva érkezett volna. — Felhívott! Teljesen össze volt omolva! A te viselkedésed miatt!
Megállt, és várta a reakciót. Magyarázkodást, visszatámadást, kiabálást — bármit, ami igazolta volna azt a küzdelmet, amelyben ő kiosztotta magának a bíró szerepét. De Eszter hallgatott. Ez a némaság pedig sokkal jobban felkorbácsolta benne a dühöt, mint bármilyen éles szó.
— Hallod?! Válaszolj! — mordult rá, miközben elveszítette az önuralma maradékát is. — Azonnal előveszed a telefonod, felhívod őt, és bocsánatot kérsz! Érted? Könyörögni fogsz neki a megbocsátásáért!
Úgy beszélt vele, mint egy vétkes beosztottal, mint valakivel, aki megszegte az íratlan szabályt, és ezért rendre kell utasítani. Eszter ekkor lassan becsukta a könyvet, és letette a kis asztalra.
— Egyetlen kérdést sem tettél fel, Benedek — mondta halkan. A hangja csendes volt, mégis súlya volt; a férfi indulattól vibráló szavai között úgy csengett, mint egy harangütés. — Nem érdekelt, mi történt valójában.
— Mit kellene még kérdeznem?! — robbant ki belőle. — Anyám mindent elmondott! Hogy megaláztad, hogy kegyetlen voltál vele, hogy megtagadtad a segítséget és kidobtad! Vagy most azt állítod, hogy mindezt kitalálta?!
— Nem — felelte Eszter nyugodtan. — Nem ezt mondom. Azt mondom, hogy te már kész történettel érkeztél. Neked nincs szükséged az én oldalamra. Nem párbeszédet akarsz. Csak azt, hogy végrehajtsam az édesanyád utasítását.
Benedek megtorpant. A mondat nem az anyját érte el, hanem őt magát. Eszter pontosan, szinte sebészi pontossággal tárta fel a mozgatórugóit.
— Te most… most megpróbálod kiforgatni az egészet! Rám tolni a felelősséget! — tiltakozott, de a hangjából eltűnt a korábbi magabiztosság.
— Nincs itt bűnösség, Benedek. Csak döntések vannak. És te már döntöttél, még mielőtt beléptél volna ezen az ajtón. Őt választottad. Az ő jelenetét, az ő manipulációját, az ő valóságát. Jogod van hozzá — Eszter felállt a fotelből. Teljesen higgadt volt. Az arcán nem látszott más, csak egy hideg, végleges elhatározás. — Pénzt követelt tőlem, azzal fenyegetve, hogy szétzilálja a családunkat. Azt feleltem neki, hogy ha te ennyire könnyen befolyásolható vagy, akkor nincs szükségem ilyen férjre. És igazam lett.
A szemébe nézett. Benedek nem talált ott sem szeretetet, sem gyűlöletet. Csak ürességet. A hely, ahol korábban ő volt, kiégett, nyomtalanul eltűnt.
— Úgyhogy most — folytatta egyenletes hangon — megfordulhatsz, és elmehetsz hozzá. Megnyugtathatod. Mondd meg neki, hogy nyert. Elérte, amit akart. Megszabadult tőlem. És most már teljes egészében az övé vagy.
Benedek a szoba közepén állt, letaglózva. A haragja, az erkölcsi fölénye darabokra hullott, amint ez a jeges nyugalom szembetalálkozott vele. Ordítani akart, vitatkozni, bizonygatni az igazát, de a szavak elakadtak benne. Rádöbbent, hogy nincs kivel vitatkoznia. Egy idegen nő állt előtte, aki épp most mondta ki az ítéletét.
Eszter kikerülte őt, mintha csak egy bútor lenne, bement a hálószobába, majd visszatért egy kisebb utazótáskával, amely láthatóan már elő volt készítve.
— A kulcsokat az asztalon hagyom. Isten veled, Benedek.
Elment mellette az előszobába, felvette a cipőjét, magára dobta a kabátját. Benedek mozdulatlan maradt a nappaliban, és csak a tekintetével követte. Hallotta, ahogy a zár kattan.
Az ajtó becsukódott. Ezúttal végérvényesen. Benedek egyedül maradt a csendes lakásban, amelyet még betöltött a felesége parfümjének illata és az imént összeomlott életének fülsiketítő visszhangja. Megnyerte az anyja becsületéért vívott háborút. És ebben a győzelemben mindent elveszített.