Zsuzsanna Bíró önkéntesként jelentkezett a városi levéltárba. Mindenkinek azt mondta, jólesne végre hasznosan eltölteni az idejét, nem csak otthon ülni. Ákos Deák hangosan nevetett, amikor ezt meghallotta.
— Te? Egy archívumban? Menj csak, szórakozz a papírkupacaiddal — legyintett. — De a vacsora hétre legyen kész. Nem azért építem a cégem, hogy a feleségem jótékonykodjon, aztán félkész kajával várjon.
Két teljes éven át poros dobozokat bontott fel. Lapozott, összevetett, fejben rendszerezett. A dolgozók megszokták a jelenlétét, idővel már észre sem vették. Zsuzsanna lassan haladt, de aprólékosan. És végül rátalált. Az adott év vállalati bejegyzései között megbújt az alapító okirat egy másolata. Az apja aláírása nem egyezett azzal, amely a vállalkozás Ákosra ruházásáról szóló iratokon szerepelt.
Azonnal felhívta Lajos Somogyit, még a levéltár csendjében. A keze remegett, miközben bepötyögte a számot.
— Megvan — suttogta. — Az aláírások különböznek.
— Jöjjön be — felelte az ügyvéd. — Ma. Azonnal.
A szakértő egy hétig vizsgálta az anyagot. Amikor Zsuzsanna megérkezett az eredményért, a férfi szó nélkül átnyújtotta a dossziét.
— Hamisítvány — mondta végül. — Nem is túl kifinomult. Húsz éve könnyebb volt átcsúszni egy ilyen trükkel. Ma azonnal látszik: más a tollnyomás, eltér a dőlés. Ezt nem az édesapja írta alá.
Zsuzsanna leült az ablak melletti székre, mert hirtelen elgyengültek a lábai. Lajos Somogyi vizet töltött neki.
— Ez még nem minden — tette hozzá halkan. — Azt is tisztáznunk kell, miért nem támadta meg az apja az üzlet átadását. Ha erre nincs válaszunk, a bíróság akár utólagos beleegyezésnek is tekintheti a hallgatását.
— Nem volt rá ideje — felelte Zsuzsanna, miközben kiitta a poharat. — Fél évvel az esküvőnk után történt az a baleset. Elromlott a fék.
Az ügyvéd hosszan nézett rá.
— Úgy érzi, nem véletlen volt?
— Meg kell találnunk azt, aki a kocsit szervizelte.
A szerelőt Tibor Gálnak hívták. Zsuzsanna jól emlékezett rá: az apja mellett dolgozott vagy tizenöt évig. A tragédia után felmondott, majd eltűnt. A környéken azt beszélték, elköltözött. Fél év keresés után egy külvárosi idősek otthonában akadt rá. A közös helyiségben ült, az ablakot bámulta. Amikor Zsuzsanna mellé telepedett, meg sem fordult.
— Zsuzsanna vagyok. Ferenc Balázs lánya.
— Tudom — szólalt meg végül. — Rögtön felismertelek. Vártam, hogy eljössz.
— Mondja el, mi történt a fékekkel.
Hosszú ideig hallgatott, aztán halkan beszélni kezdett, a tekintetét végig az üvegen tartva. Ákos Deák a baleset előtti napon felkereste. Megkérte, hogy „állítson egy kicsit” az após autóján. Fizetett is érte. Sok pénzt. Akkoriban Tibor felesége súlyosan beteg volt, a kezelésre nem volt forrás. Belement. Úgy nyúlt a rendszerhez, hogy nagy sebességnél a fék felmondja a szolgálatot. Utána hallgatott. Félt. A felesége egy év múlva így is meghalt. Ő pedig ezzel a teherrel élt tovább.
— Mindent leírok — mondta végül. — Aláírom. Csak segítsen rajtam. Műtétre van szükségem. Nélküle tavaszig sem érem meg.
— Írja le — Zsuzsanna elővette a jegyzetfüzetét és a tollat. — Állom a költségeket.
Lassan írt, remegő kézzel. Zsuzsanna mellette ült, kifelé nézett. Odakint esett az eső. Amikor végzett, átvette a lapokat, gondosan összehajtotta.
— Két napon belül hívni fogják a klinikáról — mondta nyugodtan. — A műtét rendezve van.
A férfi bólintott, fel sem nézve.
Zsuzsanna későn ért haza. Ákos az asztalnál ült, előtte egy kihűlt tányér.
— Merre csavarogtál? — mordult rá. — Két órája várok. A vacsora hideg. Fogalmad van róla, mennyit dolgozom egész nap? Nekem rendes étel kell, nem ezek a jótékony kiruccanások.
— Sajnálom. Megmelegítem.
— Hagyd — állt fel ingerülten. — Elment az étvágyam. — Az ajtóban még visszafordult. — Figyelj,