Tiltakozni próbáltak, de a helyzet pillanatról pillanatra csúszott ki a kezükből.
— Ez a lakás a miénk! Itt élünk! — emelte fel a hangját Mezei Adrienn, miközben kétségbeesetten a nappali közepe felé lépett.
Erdélyi Domonkos azonban rezzenéstelen maradt. Nem vitatkozott, nem magyarázkodott, csak elővette az iratokat.
— A tulajdoni lap szerint az ingatlan Gál Zoltán kizárólagos tulajdona — közölte hűvös, hivatalos hangon. — Teljes joggal rendelkezik felette, beleértve az értékesítést is.
Zoltán pontosan tudta, hogy kockázatot vállal. Ha Adriennnek sikerül időben pert indítania használati jog elismerése vagy az adásvétel megtámadása érdekében, az egész ügy hónapokra, akár évekre elakadhatott volna. Éppen ezért nem várt, gyorsan és határozottan lépett.
Katona Attila készen állt az azonnali elszámolásra. Az összeg megérkezett, a papírokat a közjegyző előtt aláírták, az ingatlan-nyilvántartásban pedig rövid időn belül átvezették az új tulajdonost.
Zoltán még egyszer visszatért a lakásba, hogy összeszedje a maradék személyes holmiját. Adrienn sápadtan állt vele szemben, kezében remegett a telefon.
— Teljesen elment az eszed! Eladtad a fejünk fölül az egyetlen otthonunkat!
— Ez az én lakásom volt — válaszolta fagyosan. — Ti pedig nem voltatok hajlandók elköltözni. Most már az új tulajdonossal kell rendezned mindent.
Két nappal az adásvétel után ismét kopogtak az ajtón. Katona Attila állt ott, ezúttal nem egyedül. Két markos segítője és az ügyvédje is vele érkezett.
Udvariasan, de rendíthetetlenül járt el. Megmutatta Adriennnek és Kelemen Ilonának a friss tulajdoni lapot, amelyen már az ő neve szerepelt.
— Azok a személyek, akik nem szerepelnek az adásvételi szerződésben, és nincs jogcímük az itt tartózkodásra, huszonnégy órán belül kötelesek elhagyni az ingatlant — mondta tárgyilagosan. — Ellenkező esetben kilakoltatási eljárást indítok, és érvényesítem a jogtalan használat költségeit is.
Adrienn minden próbálkozása, minden érve lepattant róla és az ügyvédjéről. Nem volt családi kötelék, nem volt érzelmi zsarolás. Ez puszta üzlet volt.
Másnap, amikor Attila emberei dobozokba kezdték pakolni a holmijukat, Adrienn és Kelemen Ilona ellenállása végleg megtört. Sem pénzük, sem jogi erejük nem maradt harcolni. A reménytelenség felismerése után Adrienn felhívta Zoltánt. A hangja elcsuklott.
— Elvitték a dolgainkat. Elmegyünk. Elégedett vagy? Hová menjünk most?
— Ezt el lehetett volna kerülni — felelte Zoltán, majd bontotta a vonalat.
Az albérleti szobájában ülve nem érzett győzelmet. Nem volt benne öröm, csak kimerültség és keserűség. Megnyerte a harcot a négyzetméterekért, de mindent elveszített, ami igazán számított. A házassága romokban hevert, az emberekbe vetett hite szertefoszlott.
Adrienn és Kelemen Ilona kénytelenek voltak beköltözni abba a régi, városszéli faházba, amelyről korábban szó esett. Adrienn kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz, hogy az épületet életveszélyesnek nyilvánítsák, és az édesanyját felvegyék az áttelepítési program várólistájára. A folyamat azonban hosszú éveket ígért, addig pedig méltatlan körülmények között kellett élniük.
Zoltán egyedül maradt. A lakás árából származó pénz a számláján volt, mégsem érzett késztetést arra, hogy ebben a városban új életet kezdjen. Hosszas mérlegelés után vett egy egyirányú vonatjegyet, és elutazott. Nem nézett vissza.