— Gyorsan rendezzük, aztán mindenki megy a dolgára — vágta oda Csaba Váradi, amikor belépett az irodába. Köszönni sem köszönt. Csak intett az anyjának, hogy üljön le. — A ház felezős, igaz?
Az ügyvéd — ötvenes, gyűrött ingben, fáradt arccal — a szemüvege fölött nézett rá, de nem válaszolt azonnal.
Erzsébet Király lassan helyet foglalt, lehúzta a kesztyűjét, a táskáját az ölébe tette. Az arckifejezése azt sugallta, hogy fejben már rég lezárta az egészet.
Júlia Illés az ablak mellett ült. A régi, szürke kabát volt rajta, amit évek óta hordott. Kezei hegekkel borítottak voltak csuklótól az ujjbegyekig: vörösek, feszültek, érzékenyek. Nem szólt semmit, csak kifelé nézett.
— Csaba Váradi, ön vagyonmegosztást kér — szólalt meg végül az ügyvéd, miközben kinyitotta a dossziét. — A szóban forgó vidéki ház három éve Júlia Illés nevére került.
— A házasság alatt vettük — hajolt előre Csaba. — Tehát közös. A fele engem illet.
Erzsébet Király helyeslően bólintott.
— Csabának hamarosan gyereke születik. Lakás kell neki. Júlia meg majd megoldja, mindig is talpraesett volt.
Júlia ekkor lassan feléjük fordította a fejét. Szótlanul az anyósára nézett. Erzsébet Király elkapta a tekintetét.
Az ügyvéd becsukta a mappát.
— A ház nem közös vagyon. A vételár biztosítási kártérítésből származott, egy munkahelyi baleset után. Jogilag nincs mit megosztani.
A levegő megdermedt.
Csaba ökölbe szorított keze lassan kinyílt.
— Tessék?
— Egészségkárosodás miatti kifizetés volt. Az ilyen összeg nem része a házastársi vagyonnak.
— Miféle kifizetésről beszél?
Júlia elővette a papírt a táskájából, és az asztalra tette. Az ügyvéd átfutotta, majd bólintott.
— Felrobbant egy kazán az üzemben — mondta Júlia egyenletes hangon. — Fél évig feküdtem kórházban. Emlékszel?
Csaba hátradőlt.
— És ennek mi köze ehhez?
— Az, hogy egyszer sem jöttél be. Azt mondtad, rosszul leszel a kórházi szagoktól.
Erzsébet Király felháborodva közbevágott.
— Dolgozott! Valakinek pénzt is kellett keresni!
— Dolgozott — bólintott Júlia. — Én is. Huszonöt éven át, napi tizenkét órában. Félretettem minden fizetésből. Te pedig, Csaba, autóalkatrészekre költöttél. Meg az ivászatokra a barátaiddal. Minden pénteken.
Csaba felpattant.
— Direkt titkoltad? Előre kitervelted az egészet?
— Nem. Csak idővel rájöttem, hogy addig vagyok fontos, amíg szükséged van valamire tőlem.
Három évvel korábban Csaba egy kórházi folyosón ácsorgott, cigarettáról cigarettára gyújtva. A biztonsági őr szólt rá, de nem törődött vele. Felhívta az anyját, elmondta, hogy Júlia az intenzíven van, hogy nagy a baj. Erzsébet Király csak másnap érkezett. Megnézte a kötéseket, amelyek Júlia arcát, nyakát, kezét teljesen beborították.
— Hát tessék. Most itt kell ülnöd mellette.
Együtt mentek el. Csaba egy hét múlva visszajött, megállt a kórterem ajtajában, de nem lépett be. Júlia az üvegen át látta: nézte egy darabig, majd megfordult és elment. Többé nem jött.
Ritkán telefonált. Mindig fáradtságra panaszkodott, munkára, vagy arra, hogy épp szereli az autót. Júlia hallgatta a vonalat, amikor bontotta a hívást.
A kezei alig mozogtak. Az orvosok azt mondták: gyakorolni kell, tűrni, hajlítani az ujjakat akkor is, ha fáj. Tűrte. Éjszakánként a fájdalomra ébredt. A bőr úgy feszült, mintha újra forró vízzel öntötték volna le. Sikítani nem mert — hárman voltak a kórteremben. A párnát szorította, és százig számolt.
Fél év után engedték haza. Csaba taxival jött érte. Közölte, hogy az autója megint elromlott.
Otthon Erzsébet Király teát ivott a konyhában. Végigmérte Júliát, majd a halántékától az álláig húzódó hegeket.
— Egyáltalán tudsz még dolgozni?
Júlia szó nélkül bement a szobába. Bezárta az ajtót, leült az ágy szélére, és a kezeit nézte.
A per az üzem ellen két évig húzódott. Az ügyvédek Júliát hibáztatták, azt állították, megszegte a biztonsági előírásokat. A kollégák viszont tanúskodtak: a kazán elavult volt, mindenki tudta, a vezetőség mégsem cserélte le.
Amikor az ítélet megszületett, Júlia egyedül ült a tárgyalóteremben. Csaba azt mondta, nem tud elszabadulni a munkából.
A kártérítés jelentős összeg volt. Júlia külön számlát nyitott, és senkinek nem szólt róla. Innen indult minden, ami később elkerülhetetlenné vált.